A Sambo eredete és hazai története

Sambo, azaz teljes orosz neve: "Samozashita Bez Oruzhiya", a "fegyver nélküli önvédelem" orosz tudományát a XX. század első éveiben alapították.


Ez, egy teljes egészében tudományos kutatás, fejlesztés eredményeként kialakult stílus. Az akkori Szovjetúnióban létező különböző, többnyire birkózó stílusok (pl.: a kazah kurash, a moldáv trinte, az örmény kokh), és a versenyzések előtti judo technikái adják a vázát. Alapos gondossággal megvizsgálták a világ összes akkor ismert küzdősportját, ezzel lehetővé téve hadseregük közelharci szisztémájának gyarapítását.   Természetesen azóta is alakult, változott a rendszer.


1918-ban Lenin létrehozta a "Vseobuch"-ot, a Vörös Hadsereg kiképzéséért felelős testületet. Lenin akkori segédje, Joszeb Dzsugasvili (Sztálin), a későbbi Vorosilov marshallt bízta meg a harci módszerek kutatásával. Ő pedig a "Dynamo" csapatot alkotta meg a feladat végrehajtására.


sambo_2

A "Dynamo" tagjai voltak a Sambo megalapítói. Név szerint: Anatolij A. Kharlampiev, Viktor A. Spiridinov, Vasilij Sergejevich Oschepkov, Ivan Vasilyev. Egy közülük, Vasili Oschepkov, judot, karatét oktatott a Vörös Hadsereg elit erőinek a Vörös Hadsereg Központjában . Megszerezte a judo megalapítójától, Kano Jigoro-tól a „nidan”-t, a második fokozatú fekete övet, és egyike volt az első idegeneknek (külföldieknek), akik judo-t tanultak Japánban és Kano filozófiáját alkalmazta az új szovjet művészet megalapozásához. Oschepkov kiváló baráti viszonyt alakított ki Jigoro Kano-val. A Kodokanra is felvették 1911. október 29-én. Oroszországba visszatérve a Moszkvai Fizikai Kultúra Intézetben, illetve a Központi Vörös Hadsereg Házban kezdte az oktatást. Míg Oschepkov Japánba, Kharlampiev az ország nyugati, déli részeire utazott az ősi, törzsi módszerek felkutatására, Spiridonov pedig Mongóliába és Kínába ment ugyanezzel a céllal. A folyamat tíz évig tartott.


Spiridonov neveltetésében az orosz harcművészet őshonos stílusai nagy szerepet kaptak.  Spiridinov szerint: "Lehetetlen csak egy rendszert használni önmagunk védelmekor. Minden hasznos módszer alkalmazása szükséges." „Könnyű stílusa” azon a tényen alapszik, hogy az orosz-japán háború alatt elszenvedett egy szuronysérülést, minek következtében bal lábára megnyomorodott. Közösen remélték, hogy az orosz stílusok a Kano Jigoro jujutsu-jából származó technikák keresztezésével fejleszthetők új stílussá. Oschepkovot az 1937-es politikai tisztogatások során fejbe lőtték. Következő évben Spiridinov munkájának eredményeképpen 1938. november 16-án a sambo hivatalosan is a SZU nemzeti birkózó stílusa lett.
1966-ban a FILA ( Nemzetközi Amatőr Birkózó Szövetség ) a sambot a harmadik nemzetközi birkózó stílusként ismerte el és 1980-ban a moszkvai olimpián bemutató sportág volt, de csak ezután alakult a legnagyobb önálló világszervezete a FIAS. Ez a szervezet rohamosan fejlődik, és nagy munkát fektet a Sambo térhódítására világszerte. Működik a sportágban két „kisebb”, jelentős szervezet, az ICSU (International Combat Sambo Union), székhelye: Riga, Lettország, és a World Combat Sambo Federation, moszkvai székhellyel.


sambo_4

A stílus hazai története


2007-ben jutott el Magyarországra a Sambo, miután egy korábbi sportkapcsolat révén Papp Imre, a Hungarian Top Team Thai-boksz harcosa, és Barta Zoltán 3. danos Judo mester figyelmét felhívták a rendszer hatékonyságára, mely nagyon megtetszett nekik. A magyar versenyzők a nekik szokatlan szabályok ellenére is  elhatározták, hogy megteremtik a hazai meghonosításhoz szükséges körülményeket, és több Magyarországon elismert  harcművészt  hívtak  segítségül. Ez az év a „kapcsolatteremtés” éve volt.  Martin Clarke rengeteg információval és tudásanyaggal segített, és az amerikai szövetségtől vizsgaanyag is érkezett, melynek eredményeként a Készenléti Rendőrség edzőtermében elkezdődött a  technikai gyakorlás.


2008. végén hivatalosan is bejegyzés alatt állt, majd  megalakult a Magyar Sambo Harcművészeti Szakszövetség, négy magyarországi harcművészeti klub közreműködésével. (Papp Imre: Elnök, Barta Zoltán: Alelnök) Továbbá, Martin Clarke, a Brit Sambo Szövetség elnökének ajánlásával, és támogatásával a FIAS (Federation of International Amateur Sambo) világszövetség elnökével is felvették a kapcsolatot.


 2009-ben, az Ukrán Combat Sambo Szövetség és a Magyar Szövetség között is történt személyes kapcsolatfelvétel Ungváron. Ekkorra sikerült jó kapcsolatot teremteni több országos szövetséggel.


2010-2011- ben a hazai sambo versenyzők több, más stílusok által szervezett országos rendezvényen sikeresen indultak. Ugyanebben az évben az Osztrák Nemzetközi bajnokságon több érmet sikerült szerezni.


2012-ben az Orosz szövetség meghívására Moszkvába látogatott a vezetőség, ahol megbeszélést folytattak (az Európa bajnokság keretében) a Magyar Szövetség jövőbeli tagságáról az Európai Sambo Szövetségben. Ebben az évben már a Szlovák nemzetközi bajnokságon is sikeresen szerepeltek sportolóink (5 versenyző, 5 érem), és azóta minden évben szerepel hazai versenyző az Európa és Világbajnokságon, illetve Világkupán, egyelőre csekély külső segítséggel.


Eddigi legnagyobb nemzetközi helyezés:




  • Eszes Áron 74kg, Combat sambo Világkupa 5.hely, Moszkva, 2013

  • Foltin Ottó 90kg, Combat sambo Világkupa 5.hely, Moszkva, 2013


2013-óta a hazai szervezet teljes jogú tagja az európai (ESF) és a világszövetségnek is (FIAS). Ebben az évben, már az első országos sambo nap is meg lett rendezve (szept 28-án).


2014-óta a Közszolgálati Egyetemen, a Honvéd Zrínyi SE Sambo szakosztályában is lehet a sportágat gyakorolni. A hazai népszerűsítés eredményeként már több vidéki „bástya” kialakult (Győr, Tamási) és a Szervezet igyekszik több város felé nyitni.


A Szövetség több bemutatóval, hétvégi szemináriummal igyekszik népszerűsíteni itthon a sportágat. Első nagyobb hazai rendezvény Csopakon, Szeptember 6.-án lesz a „Heppiend” fesztivál keretében, mely egy „Beach sambo” torna, ahol homokon és nem páston küzdenek meg egymással a versenyzők. Ez lesz az első ilyen torna Európában.


sambo


További tervezett hazai programokon való részvétel:




  • TEK küzdősport gála

  • Fitparádé

  • Sambo Magyar bajnokság


A Magyar Sambo Harcművészeti Szakszövetség honlapján több információi is elérhető: www.hungariansambo.hu


Köszönjük Papp Imrének a Szakszövetség elnökének az összeállítást!