Amit csak a küzdősport adhat

Születésünk pillanatától mindannyian tapasztaljuk a mozgás örömét és jótékony hatásait. Kisgyermekként magától értetődő velejárója a mindennapjainknak.


kids_martial_arts_pre_k

Figyelembe véve a rengeteg külső ingert, amit a XXI. század, a felgyorsult, műanyag értékekre épülő világ sulykol belénk, megfigyelhetők ezek negatív hatásai a társadalomra nézve.


A felnőtt emberek (adott esetben a szülők) meggyötörtek, a mindennapos taposómalom, a folyamatos hajtás elveszi az energiákat. Örül, ha a munkából hazaérve van 5 nyugodt perce, amikor egy kicsit relaxálhat. A gyerekek is ritkán látnak pozitív példát maguk előtt. Sokkal egyszerűbb mindenkinek, ha a csöppség nyugodtan elücsörög a televízió, a számítógép, vagy egyéb modern kütyük előtt. Ezeknek azonban jól ismerjük a káros hatásait. Nem véletlen és nem meglepő, hogy ilyen drasztikusan megnőtt a figyelemzavaros, hiperaktív, viselkedési problémákkal küzdő fiatalkorúak száma manapság. Felelős felnőtt emberként, sportolóként pedig akár mint példakép, kötelességünk tenni azért, hogy megállítsuk ezt a folyamatot.


Mit szívhat magába a gyermek a küzdősportok szellemiségéből, ami aztán a későbbiekben formálja a jellemét a felnőtté válás során?


A teljesség igénye nélkül: a küzdősportok kiválóan tanítanak a kitartásra, a küzdeni tudásra, a becsületességre, a tiszteletre, az alázatra és számos igen fontos emberi értékkel gazdagítanak, ezek mellett növelik a koncentrációs képességet is. Aki beleveti magát ebbe a világba, tapsztalhatja, hogy ez egy másik világ, egy életforma, egy nagy család.


Rich Kite így fogalmazta meg tapasztalatait a témában:




"Amikor egy apuka felbukkan a csemetéjével, hogy bevezesse őt a sport világába, a dolgok lassacskán indulnak be, talán még egy pár könnycseppet is ejt a gyermek, de aztán előbb-utóbb a kissrác, vagy kiscsaj ugyanúgy le akar körözni, ahogy a többiek. A súlyemelés tekintetében megfigyeltem és belekóstoltam abba, hogy egy anyát és lányát, vagy testvéreket, ahol nagyobb a korkülönbség, teljesen másként kell pszichológiailag megközelíteni az edzés tekintetében. A felnőttek végiggondolják a dolgokat, úgy számolnak, hogy képesek végrehajtani azt, amit elvársz tőlük, majd meg is kísérlik megvalósítani azt az összetett mozgásformát, ami előttük van (fejben). Lekövetheted a gondolkodási folyamatot. A gyerekek ezzel teljesen ellentétesen működnek. Ha hatékonyan tudsz velük kommunikálni, akkor teljesen megbíznak benned, és pontosan elvégzik, amit kérsz tőlük. Nyilván ebben az esetben is vannak kivételek, akik erősítik a szabályt, de többnyire, ha vizuálisan szemlélteted a dolgokat és kapnak pár jótanácsot, több-kevesebb sikerrel, de végrehajtják a feladatot (jelen esetben a súly emelését). Az érdekes rész akkor jön, amikor növeljük a súlyt. Egy felnőtt számára ez egy új variáció, , a súlyon és a technikán gondolkozik, míg egy gyermek csak arra gondol, hogy ki kell nyomja a súlyt. Ahogy telik az idő, a tapasztalat hozza magával a képesség kényelmét. A technika és az erő által sokra viheted, de a pszichológiai hozzáállásod szintén képes arra, hogy visszahúzzon, vagy előre vigyen.”



Persze ne felejtsük el azt sem, hogy az aktív testmozgás endorfint termel a szervezetben, ezáltal sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az életünk.


Ha megérik bennünk a döntés, hogy szemünk fényét a küzdősportok világa felé tereljük, első lépésként a legfontosabb, hogy meggyőződjünk arról, hogy gyermekünket igazán hozzáértő, gondos kezekre bízzuk, hiszen az edző személye nagyon fontos szerepet játszik a kicsik személyiségfejlődésében.  Egy jó edző szinte családtaggá válik a közös munka során. Fejlettebb országokban a szülő-edző-sportpszichológus hármas együttes erővel munkálkodik azon, hogy a sportoló gyermek a lehető legoptimálisabb hátteret kapja a kitűzött célok eléréséhez. Sajnos itthon ez még - a témához hűen - eléggé gyerekcipőben jár, viszont ha a szülő, az edző és a gyermek sikeresen tud együttműködni, számtalan lehetőség van arra, hogy a fiatal tehetség megmutathassa tudását. Ha pedig professzionális szintre jut a kemény munka, akkor egy hozzáértő menedzser bevonásával, tudatosan fel lehet építeni egy igen komoly versenyzői karriert. De ez már egy másik fejezet kezdete.


Kezdjük el helyrehozni ezt az elrontott társadalmat, mutassunk pozitív példát és irányt a felnövekvő generációnak! Biztassuk őket, hogy sportoljanak! Ha másért nem is, csak azért, hogy több kiegyensúlyozott, boldog, mosolygós ember vegyen körül minket a világban.