Feszített tempó - interjú Rehák Györggyel

rehak_gyorgy


Egy három napos rendezvény keretein belül, 2015 Május 1 - Május 3 között került megrendezésre Zalaegerszegen a WAKF Amatőr Küzdősport világbajnokság. A világbajnokságon több csapat, köztük a nemrégiben a bajai WFC nemzetközi amatőr versenyen is kiváló eredményeket elért ReGym harcosai is részt vettek! Rehák György tanítványai Muay Thai és K-1 szabályrendszerekben is megmérették magukat, a mester pedig joggal remélhetett pár szép eredményt ezúttal is.


Az 55 kg-os női kategóriában indult Papp Nikolett, Ozsvár Vivien, 60 kg-ban a bajai versenyen két kategóriában is első helyet szerzett Horváth Anita, Ott Éva küzdöttek a legfényesebb érmekért és bajnoki övekért. A fiúknál 63,5 kg-ban, junior kategóriában Farkas Attila, 67 kg-ban Jóni Máté, míg a felnőtteknél 62 kg-ban Fülep Dezső, 71 kg-ban Keresztesi Krisztián, 91 kg-ban pedig Abdelgadir Khalid szállt versenybe.


Rehák Györggyel a verseny előtti napon vettük fel a kapcsolatot, hogy némi betekintést kapjunk a bajai élmények, a feszített tempó és a mostani versennyel kapcsolatos várakozásai kapcsán. Következzenek Rehák György szavai!


A Re-Gym Muay Thai Klubnak fontos az utánpótlás nevelés, valamint a tehetséges versenyzők fejlődése. Ezért a Re-Gym versenyzői Baján a WFC, legutóbb WAKF Zalaegerszegi nemzetközi versenyén vettek részt.


Klubvezetőként úgy gondolkodom , hogy a legjobb szintfelmérés a verseny. Ezekből a tapasztalatokból látom, hogy edzőimmel és versenyzőimmel, hol milyen szinten tartunk a munkánkkal. Örülök a színvonalas kisebb és nagyobb amatőr rendezvényeknek muay thai-ban és K-1-ben egyaránt. Itt találkozhattunk eddig még nem ismert hazai és külföldi ellenfelekkel. Súlyos sérülésünk nem volt. Az apró horzsolás pedig erősíti a lelket és a testet.


Mindkét nemzetközi verseny remekül szervezett volt. Mezőfi András a WFC-nél, Horváth Ferenc pedig a WAKF-nél kitettek magukért. Szép és igényes amatőr övek voltak a díjak az oklevelek mellé. Ez ösztönzőleg hatott a versenyzőkre, de jelzi számukra azt is, hogy a profi veretes övekért még többet kell tenniük. Ezeket a versenyeket nem kell összehasonlítani mondjuk a WAKO vagy az IFMA által szervezett világversenyekkel. A legnagyobbakon közel 70/120 ország legjobbjai is ott vannak. Mégis felkészülésnek, kezdőbb versenyzők számára kiválóak voltak.


[gallery type="slideshow" link="none" ids="5672,5673,5674,5675" orderby="rand"]

Versenyzőink közül volt aki csak egy, de volt, hogy három vagy négy ellenféllel is meg tudott küzdeni. Magyarországra jöttek a román, szerb, olasz, horvát, görög ellenfelek.  Élmény és tapasztalat is volt egyaránt. Jövőre is be fogom tenni a klub esemény naptárába és ott leszünk újra!


Összességében az a benyomásom, hogy remek küzdő szellemű, sikerre éhes fiatalokat tudtam elvinni mindkét versenyre. Ők olyan, vagy hasonló szintű versenyzőkké válhatnak, mint Habash Antoine vagy Ott Éva, Balajti Bianka vagy Szűcs Barnabás, Birics Tamás, Vörös Roland.


Baján hét versenyzőből öt, Zalaegerszegen pedig kilencből hét végzett a dobogó legfelső fokán. Farkas Attila, Jóni Máté, Papp Nikolett egyhangú pontozással győztek, míg Abdelgadir Khaliddal szemben az első menet után feladták a küzdelmet! Egész pontosan első lett Papp Nikolett /-55 kg, K-1/, Horváth Anita /-65kg, K-1 valamint 56kg muay thai/, Ott Éva Szilvia /60kg, K-1 senior/, Farkas Attila /-63,5kg, K-1 junior/, Jóni Máté /-67kg, K-1 junior/, Fülep Dezső /-62kg, Lowkick/, Abdelgadir Khalid /-91kg, K-1/, míg Ozsvár Vivien /-55kg, muay thai/ és Keresztes Krisztián remek küzdelemmel az ezüst érmet szerezték meg! Edzőként a csapatot Ott Éva Szilvia, Német Szabolcs és Rehák György segítette!


A következő megmérettetésünk a Szigetszentmiklósi Muay Thai Világkupa lesz, május 20-tól, ahova nagyon erős mezőny várható. Én három első helynek is örülnék, de a Re-Gym Muay Thai Klub egyébként 15 versenyzővel képviselteti majd magát.


Köszönjük Rehák Györgynek, hogy megosztotta velünk gondolatait és sok sikert kívánunk a versenyhez az egész csapatnak!