A zsákolás leggyakoribb hibái

zsakolas-heavy-bag-tyson-ellenfelem


A zsák egy egyszerű eszköz, melyen, ha helyesen gyakorolunk, erőnkön, technikánkon, sebességünkön mind javíthatunk. A tényleges rendszeresség nagyon fontos, sokan pedig már eleve itt elhibázzák a dolgot, de azok között, akik rendszeresen használják, megfigyelhető pár közös, gyakran előforduló hiba. Ezeket vesszük most kicsit górcső alá! Mik hát a zsákolás leggyakoribb hibái? Nézzük!


1) Az intenzitás hiánya


Sokszor látni, hogy valaki keményen kezd a zsákon, majd rohamosan lefullad, míg a végén már szinte éppen csak simogatja a zsákot. Ha már megvan a technika, nem árt, ha kipróbálsz pár magas intenzitású (HIT) edzést rajta, hogy javíts a kondíciódon, mielőtt arra használnád, hogy akár ütőerődön javíts.


2) Nem dolgozol a gyenge pontokon


Gyakori, hogy az ember azt ismétli, ami már jól megy. Ugyanazokat az erős ütéseket, rúgásokat használják, ahelyett, hogy a gyengébb dolgokkal is foglalkoznának. Érdemes mindenen dolgozni, mindennel foglalkozni, hiszen a technikai arzenál sokszínűsége nagyon fontos! A kombinációkban minden benne kell, hogy legyen: erő, egyensúly, sebesség, lábmunka. Magabiztosan kell kivitelezned ütéseid, kombinációidat, hogy sokszínűbbé tehesd a támadásaidat. Ez megkönnyíti a dolgodat mérkőzéseiden és sparring során is. A zsákolás a gyenge pontokon való munkára is tökéletes!


3) Nem használod a zsákot a technikád javítására


Fontos, hogy a zsákolás során is odafigyelj a helyes technikára és ne csak a mozdulatokat ismételd. Nem mindegy mit vésel be az izommemóriába! A zsák az egyik legfontosabb eszköze az állóharc-technikák javításának, mely ráadásul erődet, állóképességedet, sebességedet is javítja.


4) Ugyanazokat a dolgokat ismétled


Sokan esnek ebbe a hibába a zsákolás során. A már jól menő dolgokat, kombinációkat gyakorolják, ütik, új dolgokat pedig nem tanulnak. Mire észbe kapsz, elment egy év, te pedig még mindig ugyanazt a dzseb-jobb-horog-jobb kombinációt ütöd. Gyakran fordul elő ilyesmi, főleg akkor, ha nincs elég kombináció a tarsolyodban.


Persze gyakorlat teszi a mestert és érdemes is a helyes technikával addig ismételni valamit, amíg nem megy a lehető legtökéletesebben, azonban ha fejlődni akarsz, muszáj változatosságot is vinned bele! Legyen szó ütésekről, rúgásokról, könyökösökről, térdesekről, bokszról, kickbokszról, muay thai-ról. A változatosság nagyon fontos, ha az egészen javítani akarsz (és ez kell, hogy legyen a célod). Gyakorlás közben is gondolkodj a különböző kombinációkon, szögeken. Csak így tudod támadásaidat változatosabbá tenni és új fegyvereket adni arzenálodhoz.


A lentebbi videóban Freddie Roach, Manny Pacquiao és Miguel Cotto edzője mutat pár dolgot és beszél alapvetően kezdőknek szóló, de haladóbb szinten lévőknek is hasznos koncepciókról, melyekre érdemes odafigyelni.


Ne becsüld alá, ne kerüld el a zsákot és ne ess a fentebbi hibákba! Irány a terem, ahol hozzáértő edző kezei között, ill. felügyelete alatt gyakorolhatsz és építheted be edzésmunkádba mindezt! Jó edzést!


https://www.youtube.com/watch?v=M9Z_EEzdHp4