BigBang 22 - nagy durranás Japánban

[caption id="attachment_8403" align="aligncenter" width="504"]bigbang22-ohno-vs-pegasasu /Fotó: Juhász Sandy/[/caption]

A BigBang profi japán küzdősport szervezet szeptember első vasárnapjára szervezte a 2015 évad utolsó előtti kickbox bajnokságát, a BigBang 22-t. A tornának a Differ Ariake csarnok adott otthont, ahol 14 párosításban küzdöttek a japán versenyzők. A vetélkedő fő műsorszáma a BigBang szuper váltósúly és a harmatsúlyú címmérkőzések voltak. Fényképes, helyszíni összefoglalójában Juhász Sandy számol be az ellenfelem.hu olvasóinak a meccsekről, részletekről és a várható folytatásról!


A szuper váltósúlyban Morimoto Ichiyo (33) és Jungle Kokki (23) csapott össze. Eredetileg 2014 szeptembere óta Hirono Yu (30) birtkolta a Bigbang váltósúlyú bajnoki övét, azonban ahogy azt egy korábbi tudósításunkban beszámoltunk (itt: link a Blade Fightight Championship 2-hoz), az idei augusztusi Blade Fightight Championship 2-n a szlovén Samo Petje-vel (23) való küzdelme alatt szerzett súlyos szemsérülése következében volt kénytelen feladni a küzdelmet most és ezzel együtt lemondani a címvédő mérkőzéséről is. A BigBang szervezet így talált új szereplőkre a bajnoki címért való küzdelemre Morimoto és Jungle személyében.


[gallery link="file" ids="8407,8406,8405"]


Morimoto diákéveiben amerikai focicsapat tagja volt és aktívan űzte ezt a kiváló fizikumot igénylő sportot. A ringben olyan neves ellenféllel küzdött már, mint a Shootboxing jelenlegi szuper váltósúlyú bajnoka, Sakamoto Yuki (27). Emellett Jungle a 2010-es K-1 Koshien döntőbe juttott harcosa, aki eddigi profi pályafutása során 20 mérkőzésből 17-t nyert. A mérkőzést végül Morimoto nyerte a harmadik menet végén 2-0-s pontozással, így ő vált a legújabb BigBang váltósúlyú bajnokává.


A harmatsúlyú címmérkőzést Ohno Takashi (25) és Pegasasu Ryo (29) vívta. Oho tavaly decemberében írta be nevét a BigBang bajnokok nagykönyvének sorába, és azóta már háromszor is sikeresen vívott címmérkőzést, beleértve a Martial Arts Japan Kickboxing Federation harmatsúlyú bajnoki meccsét is. Ezzel szemben Pegasasu számára igen fontos volt a győzelem, mivel utóbbi három meccsét sorozatban veszítette el, mellékesen jegyezve meg, hogy legutóbbi összecsapása óta több mint egy év is eltelt. Ám ezúttal Ohno bizonyította rátermettségét a bajnoki címre, aki mindvégig módszeresen bontotta le Pegasasut, és a második menet második percében technikai KO-val kényszerítette ellenfelét a küzdelem feladására.




[caption id="attachment_8404" align="aligncenter" width="504"]bigbang22-ohno-vs-pegasasu-2 /Fotó: Juhász Sandy/[/caption]

A Bigbang szervezet vezetője, Taniyama Toshio egyébként a WKO (The World Kickboxing and Karate Association) japán kirendeltéségének vezetője is egyben. Legközelebb BigBang bajnokságot december 6-n láthatunk a Differ Ariake csarnokban, mely az BigBang idei utolsó versenye lesz.

- Juhász Sandy