FFC 19 - Nehéz mérkőzés vár Dietz Gusztávra

capa_linz


Másodjára látogat Ausztriába az egyre népszerűbb Final Fight Championship (FFC). Az első osztrák gálájukat tavaly decemberben hatalmas érdeklődés övezte Bécsben, ahol több helyi kedvenc is ringbe lépett.


A szervezet gálái egyre népszerűbbek szerte Európában, ami annak is köszönhető, hogy nem tették le voksukat csupán egy stílus mellett, MMA és K-1 mérkőzések egyaránt megtalálhatók az esték programjaiban.


A második gáláját ezúttal Bécs helyett egy másik nagyvárosban, Linz-ben tartja meg az FFC, ahol magyar versenyzőért is szoríthatunk, hiszen egy MMA mérkőzés keretében belül ringbe lép a „Cápa”, Dietz Gusztáv is!


Guszti ellenfele az a bosnyák Tomislav Spahovic lesz, aki ellen idén már Ökrös Sándor egyszer harcba szállt az év elején. Sanyi akkor egy szoros mérkőzésen pontozással kapott alul maradt Spahovic-csal szemben, nagyon bízunk benne, hogy Guszti „kiegyenlíti a számlát”.


Spahovic Ökrös Sanyi elleni mérkőzése:


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=hH3pXrzSGgk&w=420&h=315]


Felkerestük Gusztit is, hogy aktuális ellenfeléről és a mérkőzés előtti gondolairól meséljen nekünk:


„Most pénteken lehetőséget kapok az FFC 19. gáláján egy jobb név ellen. Erős, agresszív srác, ennek megfelelően erőszakos! Szeretném én is erőltetni a saját játékomat vele szemben és mihamarabb földön pozicionálni, legvégül befejezni őt. Nem szeretnék belemenni vele az álló adok-kapokba, mert érzésem szerint nem állnék sokáig meg a lábamon.. így ahogy közelebb kerül, azonnal fogást keresek rajta! Szeretném előre megköszöni mindenkinek, aki megtisztel a figyelmével és nagyon remélem utána is lesz mit megköszönni még! Üdvözlöm a Magyar MMA szurkolókat, az ellenfelem.hu közönségét! Maradok tisztelettel...”


Gusztinak ez lesz az első mérkőzése idén, annak ellenére, hogy már több lehetséges gála és ellenfél is szóba került az elmúlt hónapokban. Abban kell bíznunk, hogy a helyes megválasztott taktikája az első pillanattól működjön majd, és akkor nem lehet gond, hiszen a földharc az, ahol mindig otthonosan mozog, és magabiztosan megállja a helyét. Ahogy Ökrös Sanyi mérkőzését, úgy a mostanit is Brunner Tihamér szervezte, aki már több magyar harcosnak segített az FFC színvonalas gáláin bemutatkozni.


Péntek este szorítunk itthonról Gusztinak, az eredményről pedig be is számolunk majd Nektek terveink szerint!