Ma kezdődik a junior judo Európa-bajnokság

World Championship JUDO Paris 2011


Péntektől Felsőőrön – az ausztriai Oberwartban – rendezik meg az idei junior Európa-bajnokságot, amelyre igen népes magyar csapat utazik. Bizonyos szempontból szokatlan lesz ez a korosztályos kontinensbajnokság a mieink számára: a csapatverseny programba emelésével két nap alatt véget érnek majd az egyéni küzdelmek, vasárnap pedig a csapatok között indulunk harcba!


Ilyen sem volt még: összesen 24 versenyzőt nevezett Magyarország a juniorok kontinensbajnokságára, a férfiaknál és a nőknél is tíz-tíz egyéni indulónk lesz, hozzájuk csatlakozik még négy judósunk a csapatversenyek során. Számunkra ezúttal egyetlen súlycsoport marad majd üresen: éppen az, amelynek magyar a címvédője: a 63 kilogrammban Gercsák Szabina az idén már nem indul, Felsőőrön a 70 kilósok között szerepel.


gercsakifiolimia


Ő a mieink egyik favoritja, a Hell-Miskolci Judo Club ifjúsági olimpiai, világ- és Európa-bajnok, még mindig csak tizenkilenc esztendős versenyzője már a felnőttek között is komoly eredményeket jegyez – persze, Ausztriában sem lesz könnyű dolga, az áhított éremért kemény küzdelmeket kell majd vívnia, huszonkét ellenfele lesz, köztük a címvédő, a korosztályos világranglista második helyén jegyzett holland Sanne van Dijke is.


Pillanatnyilag a korosztály legjobb európai judósa Pupp Réka a 48 kilogrammosok között, a világranglistán a második helyen áll, csak a japán Kondo Ami előzi meg, aki ugyebár már a felnőttek között is nyert világbajnokságot. Az Atomerőmű SE reménysége több remek eredményt is elért már ebben az évben, akár a legfényesebb éremért is harcban lehet.


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=5NiaXLuwO8Y&w=560&h=315]


Bemutatkozik az „idősebbek” között a KSI SE újdonsült ifjúsági világbajnoki ezüstérmese, a 78 kilogrammos Tóth Fanni, aki már a juniorok között is letett az asztalra, erről tanúskodik a világranglistán elfoglalt tizennegyedik helye.


Erős lesz női csapatunk a nehézsúlyban is, ahol Kárpáti Emese és Szigetvári Mercédesz képviseli majd a színeinket, a felsorolás után nem véletlen, hogy a hölgyektől számítunk jobb szereplésre, amit Radics Attila szövetségi edző két érem megszerzésében jelölt ki.


A férfiaknál Ohát Zalán a legmagasabban jegyzett magyar, tizenhetedik a világranglistán, Rudinszky Ádám huszadik, Kordély Péter huszonhatodik, a legnagyobb eséllyel ők juthatnak el az érem közelébe, de a szakvezető, Neu Gábor szövetségi edző bizonyára boldogan fogadná, ha másnak is sikerülne felrúgnia a papírformát. Mindenesetre a fiúktól egy érem és egy pontszerző helyezés elérését várják.


Az Európa-bajnokságon a bírók között is lesz, aki képviselje a magyar színeket: a kontinensbajnokságon Havasiné Fridrich Annamária vezethet mérkőzéseket.


/forrás: judoinfo.hu/