Muaythai Mania 9 - Skrobár Róbert

MTM-9-Gorbics-Check-Bin-black2


A Muaythai Mania történetében először fordul elő, hogy a gálát nem Szentendrén tartják majd, hanem a budapesti BSK-ban. Nagyon erős fight card várható, az est során az érdeklődő nézők pedig egy női és egy férfi négyestornát, valamint két superfightot is láthatnak majd.


A 63,5 kg-os kategóriában rinbe lép majd Rácz Irén, Kovács Alexandra, Bélik Tímea, Nagy Fruzsina. A 71kg-os súlyhatárral kiírt férfi négyestornán ott lesz Berényi Roland, Bodnár Dániel, Gaál Ádám, Kovács Krisztián, valamint gőzerővel keresnek egy új táncpartnert az ellenfél nélkül maradt Éltető Daniella számára.


A férfi superfight során Görbics Gábor nem mással fog kötelek közé lépni, mint a majd’ 200 győztes Muay Thai meccsel rendelkező Rajadamnern bajnok, orosz K-1 Grand Prix torna-győztes thai harcossal, Phetsangkhat "Check Bin" Deo-val!


Következzen interjúnk, melyben Skrobár Róbert, az esemény főszervezője a helyszínváltozásról, a gálával kapcsolatos kihívásokról és egyebekről beszélt nekünk!


ellenfelem.hu: - Hogyhogy nem Szentendre, miért Budapest és a BSK?


Skrobár Róbert: - Már rég óta kacérkodunk azzal, hogy elfogadjuk a meghívásokat, és kimozduljunk Szentendréről. Most találtunk megfelelő minőségi partnert a BSK Crossfight személyében, akik mögött megfelelő erős mecenatura áll egy megfelelő fight cardhoz.


e: - Mi volt a legnagyobb kihívás a mostani gála leszervezése kapcsán?


SK: - A legnagyobb kihívás a főmeccs volt. Birics-Görbics muaythai visszavágót szerettünk volna, ám  ezt nem sikerült összehozni.


e: - Görbics Gábor nemrég küzdött - és nyert profi K-1 övet - a Venum gálán. Nem tartottatok tőle, hogy lesérül esetleg vagy történik valami és füstbe megy a terv?


SK: - Görbics Gábor kétségtelenül  a legjobb harcos súlycsoportjában Magyarországon. Szerintem senki sem tudná legyőzni ütő-rúgó harcban itthon, ezért megfelelő színvonalú ellenfelet kellett keresnünk, olyat, aki hasonló egyéniség a saját stílusában mint Gabi a K1-ben. Mivel a felkérés a Venum gála után született, már egy világbajnokot kérhettünk fel, aki jobb formában van, mint valaha!


e: - Volt már itt szeminárium kapcsán, melyet szintén ti szerveztetek, de hogy jött a képbe Check Bin? Gábor egy komoly eredményekkel rendelkező, hatalmas tehetség, de Deo nem éppen kis falat egy debütáláshoz.


SK: - Check Bint ismertük, és láttuk is bunyózni, Kulebinnel vívott csatája még az oroszokat is megosztotta. Örömmel fogadta el a felkérést első szóra, így nem is kellett tovább keresni. Méltatlan lett volna Görbicset egy noname fighterrel összehozni még akkor is, ha első meccse ebben a stílusban. Bajnoknak bajnok az igazi ellenfele!


e: - Hamár így nekiindult az MTM, várható, hogy a jövőben további helyszíneken is látható lesz, nem csak Szentendrén és Budapesten?


SK: - Igen, tervezünk egy vidéki Mániát is, egy Osztrák-Magyar Gálát. A helyszín is megvan, de erről idejében tudni fogtok!


Köszönjük az interjút és sok sikert az MTM 9-hez!