Rácz Félix nem volt elégedett Szentesen

szelloimre


A Felix Promotion szombaton, Szentesen rendezte évadnyitó gáláját, ahol ugyan a vállalkozás nagyágyúi kivétel nélkül nyertek, ám Rácz Félix mégsem volt elégedett a látottakkal.


A Dr. Papp László Sportcsarnokban megrendezett esemény programjában a vállalkozás húzónevei egytől egyig külföldi riválisokkal néztek farkasszemet. Szellő belga, Bedák és Baranyi kenyai, míg Kelemen, illetve Laki grúz ellenféllel csapott össze.


A gálát jegyző promóter, Rácz Félix korántsem volt elégedett a Szentesen látottakkal, sőt, annyira nem, hogy a szokásosnál is nyíltabban beszélt észrevételeiről. „Úgy gondolom, hogy Laki, Baranyi és Kelemen egyértelműen alulmúlták önmagukat” - fogalmazott a promóter.


„Baranyi ennél lényegesen többet tud a bokszról, mégis ellenfeléhez szürkült. Csalódottan álltam fel a meccse után… Kelemen sok mindent megmutatott, az is kiderült, hogy az edzőváltás jót tett neki, de egy volt világranglista TOP 10-től ez nagyon kevés volt. Hiányoltam úgy az átütőerőt, mint a ”gyilkos ösztönt”, ami feltétlen szükséges a látványos közönség szórakoztatáshoz és az egyértelmű győzelmekhez.


Laki megilletődött és tanácstalanná vált ellenfele kezdeti vehemenciáján. Remélem ez a meccs figyelmeztetően hat majd rá és a jövőben az ilyen típusú ellenfelekre is felkészül. Vannak helyzetek, ellenfelek, akik ösztönből, viszont annál nagyobb elánnal, agresszivitással és győzni akarással lépnek a szorítóba. Az ő képzettségével ezt az ellenfelet (helyzetet) meg kellett volna oldania.”


„A fent említett triótól úgy a szakma, mint ahogy én is, jóval többet vártunk a Szentesen mutatottnál” - jelentette ki Rácz. „Egy dolgot jól a fejükbe kell vésniük ha továbbra is ezt a szakmát szeretnék űzni: a helyszínen jegyet vásárló közönséget, és a tévénézőket ki kell szolgálniuk, látványos, emlékezetes teljesítménnyel. A mostani teljesítményük nem volt elegendő ahhoz, hogy ezt a kritériumot abszolválják! És most finom voltam, de remélem érthetően fogalmaztam!”


felixpromotion


Szentesen debütált a korábbi nyolcszoros nehézsúlyú OB-győztes, kétszeres EB-bronzérmes Darmos József, aki meglehetősen vérszegény döntetlent ért el a nigériai származású Uba George ellen. „Igazi közönségmeccs volt, aminek én személy szerint örültem, viszont a véleményem az, hogy míg Darmos képességeihez mérten alulmúlta önmagát, addig Uba magához képest sokkal, de sokkal jobban teljesített. Utóbbinál is jót tett az edzőváltás. ”


Rácz Félix csak két ökölvívó teljesítményével volt elégedett. A cirkálósúlyú Szellő Imre a sok nagy csatát meg- és túlélt belga Ismail Abdoul ellen nyert hat menetben, míg Bedák Zsolt a kenyai Nick Otieno ellen diadalmaskodott tíz menetben.


„Velük elégedett vagyok” - értékelt a promóter. „Szellőnél nem a kiütés volt a fontos, hanem, hogy behúzza a győzelmet. Mert ha David Haye, Marco Huck és a többieknek nem sikerült kiütniük Abdoult, akkor neki sem visszalépés a magabiztos pontozásos siker. Tudtuk, hogy a belga egy igazi túlélő, aki úgy jött Magyarországra, hogy már a két következő mérkőzése is le volt kötve. Szentesen is a túlélésre rendezkedett be, és hogy lábon kihordja a meccset. Bedáknak pedig menetekre volt szüksége, - mert április óta nem lépett szorítóba -, mivel a ranglista helyezései alapján bármikor befuthat egy ajánlat valamelyik nagyobb szervezet bajnoka ellen és nem akkor szeretnék elkezdeni kapkodni. Ez egy jó felmérő volt. Zsolt magabiztosan és fegyelmezetten oldotta meg a feladatát. Mindkettőtől ezt vártam és mindketten teljesítették.”