Kovács Alexandra - Cél a címvédés!

Bizonyára kevesen vannak követőink között olyanok, akik ne olvastak volna Kovács Alexandra sporttörténelmi sikeréről. Szandi Európa-bajnokként most címe megvédésre készül!


Tavaly Prága adott otthont az IMMAF (Nemzetközi MMA Szervezet) amatőr Európa-bajnokságának, ahol a Kismészáros Kempo SE versenyzője, Kovács Alexandra megszerezte Magyarország első aranyérmét a sportág (szabályrendszer) történelmében!


Az IMMAF idei kontinensviadalát Bulgária rendezheti meg márciusban. Szandi célja pedig nem más, mint megvédeni címét Szófiában!


ellenfelem.hu: - Sikeres éved volt a tavalyi, szinte mindenhol nyertél, ahol elindultál, és sporttörténelmet írtál az Európa-bajnoki címmel. Volt azért valami, ami miatt esetleg egy apró hiányérzet maradt benned? Vagy így volt tökéletes az év?


Kovács Alexandra: - Így volt tökéletes minden, ahogy történt, sőt! Amikor megszületett a döntés, hogy vágjunk bele, volt bennem némi kétely. De bíztam az edzőmben és elkezdtük a felkészülést. Aminek a vége vártnál is nagyobb sikereket hozott.


e.: - Idén már az MMA lesz a fő vonal, vagy ugyanúgy koncentráltok majd a kempo versenyekre is?


K.A.: - A fókusz az aktuális MMA versenyen van, mert az számít a fő versenynek, de minden kempo és Global Grappling versenyen részt veszünk, amin tudunk. Ugyanis a felkészülés része a versenyzés is, amelyekből rengeteg tapasztalatot levonunk a technikák alkalmazásának terén, és nem utolsó sorban az edzettségi állapotomat is jól tükrözik.


e.: - Szóba került már esetleg a profi MMA szabályrendszerben való bemutatkozás is? Vagy egyelőre nem gondolkodtatok ezen?


K.A.: - Egyenlőre nem gondolkodunk profiban, hisz még csak az első megmérettetésen vagyunk túl. A következő EB márciusban, a VB pedig novemberben lesz. Ha ezeken is hasonló sikerekkel leszünk túl talán szóba fog kerülni a profi szabályrendszer is.


e.: -  Nem az a fajta vagy, aki ülne a babérokon. Már készültök a következő megmérettetésre, ugyancsak az IMMAF égisze alatt. Prága után Szófia következik. Cél a címvédés?


K.A.: - Igen, természetesen a címvédés a cél és, hogy még jobban felhívjuk a figyelmet magunkra. Mivel ezeket a versenyeket a versenyzők maguk finanszírozzák, így szeretnénk, minél több támogatást kiérdemelni a munkánkkal, hogy versenyezni tudjunk. Szerencsére sokan vannak, akiknek örömet szerzett, hogy a magyar himnusz elhangzott Prágában és anyagilag is segítenek, hogy ez Szófiában megismétlődhessen. Azért még sajnos gyűjtögetnünk kell. Ebben köszönjük az állandó segítséget a BioTechUSA-nak, és azoknak, akik már küldtek pénzt nekünk. Ám még nem tudjuk fedezni a teljes költséget, így várjuk a további támogatásokat! Köszönünk előre is minden segítséget!



Az alábbi számlaszámra utalhat az, aki támogatni szeretné Szandi felkészülését: 10918001-00000031-77340005 (Kismészáros SE)



e.: - A prágai versenyt kielemezve változtattok valamit a felkészülés során?

K.A.: - Miután ilyen sikeresnek bizonyult, így nem változtatunk rajta. A technikák bővítésén illetve továbbfejlesztésén dolgozunk. Tudjuk, hogy ellenfeleim a következő versenyre alaposabban ki fogják elemezni a mozgásomat, így jobban figyelünk a hiányosságok javítására és továbbra is a technikák gyorsításán lesz a hangsúly.


e.: - Kicsit elkanyarodva a sporttól. Volt-e újévi fogadalmad?


K.A.: - Nem szoktam újévi fogadalmat tenni. Év közben folyamatosan kapok visszajelzést arról, mit kellene változtatni és ezeknek úgy érzem, többnyire eleget is teszek. Azonban a fogadalomtól teljesen függetlenül, amiben változást tervezek, az a családommal töltött idő mennyisége és minősége. És mivel az egyetemet január 24.-én remélhetőleg a sikeres államvizsgámmal lezárom így erre lesz is lehetőségem. Ahogy arra is, hogy az edzéseket kényelmesebben be tudjam illeszteni a hétköznapokba.


e.: - Köszönjük, és sérülésmentes felkészülést kívánunk!