IMMAF EB 2017 – A második nap következik

A második napjához érkezik az Amatőr MMA Európa-bajnokság Szófiában! A magyar színeket ma Kárászi Balázs képviseli majd!


Tegnap kezdetét vette az idei IMMAF Európa-bajnokság, melynek Szófia városa ad otthon. Az első versenynapon két magyar versenyző lépett ketrecbe.


Horváth Lajos és Tárnok Ákos a Győri Koko-Gym csapatából lépett elsőként ketrecbe a válogatott színeiben Szófiában. Horváth mexikói, míg Tárnok francia ellenfelet kapott.


Horváth három menetig nagyszerűen állta a sarat a mexikói Ortega ellen, az utolsó menetben azonban Ortega felülkerekedett rajta, és egy technikai KO-val elhozta a győzelmet.


Tárnok Ákos a francia állampolgársággal rendelkező Tokoudagba ellen igyekezett a legjobbat kihozni magából. Állva irányította a mérkőzést, földre kerülést követően Tokoudagba–t többször is figyelmeztette a bíró szabálytalan technika alkalmazása miatt (a magyar fiú tarkóját ütötte), de végül több sikertelen kísérlet után egy hátsófojtás késztette feladásra Ákost.


Nem jártak tehát sikerrel versenyzőink az első napon. Ettől függetlenül minden dicséretet megérdemelnek, hogy odaálltak, és felvették a kesztyűt!


Ma Kárászi Balázson lesz a sor, hogy megörvendeztessen minket egy magyar győzelemmel! Balázs a Kismészáros Kempo SE csapatából érkezett a válogatottba, és első ellenfele a cseh Vaclav Holota  lesz.



Hajrá Balázs!

Related Posts:

  • IMMAF EB 2017 - Győzelem a második naponAz Amatőr MMA Európa-bajnokság második napján Kárászi Balázs lépett ketrecbe a magyar válogatott indulói közül Szófiában![caption id="attachment_16594" align="aligncenter" width="504"] fotó: IMMAF[/caption]Szerdán kezdődött a… Tovább
  • Földharc szeminárium BudafokonFöldharc szeminárium várja hétvégén az érdeklődőket Budafokon. A Budafoki Küzdősport Egyesület termében tartja V. Földharc szemináriumát Kárászi Balázs.Balázs amellett, hogy 4. danos fekete öves Zen Bu Kan Kempo mester b… Tovább
  • IMMAF EB 2017 - A hölgyeken a sorA két hölgy versenyzőnkön van ma a sor a Szófiában zajló IMMAF Európa-bajnokság negyedik napján!Kárászi Balázs remek küzdelemben nyerte meg első mérkőzését a cseh Vaclav Holov ellen csütörtökön. Tegnap már egy újabb kihívás v… Tovább
  • IMMAF EB 2017 – A második nap következikA második napjához érkezik az Amatőr MMA Európa-bajnokság Szófiában! A magyar színeket ma Kárászi Balázs képviseli majd!Tegnap kezdetét vette az idei IMMAF Európa-bajnokság, melynek Szófia városa ad otthon. Az első versenynap… Tovább
  • IMMAF EB 2017 – Sorsoltak SzófiábanElérkezett a nap! Ma megkezdődnek a küzdelmek a Szófiában az IMMAF Európa-bajnokságon![caption id="attachment_15889" align="aligncenter" width="504"] A képen az Európa-bajnok, Kovács Alexandra! Idén is hasonló pillanatokat sz… Tovább