Ez volt a Las Vegas Régiós Sparring

Las Vegas Régiós Sparring! Gyerekek, kezdők, válogatott kerettagok igazi verseny-szituációban!

Las Vegas Régiós Sparring cover

A megújuló Magyar Muaythai Országos Sportági Szakszövetség újonnan létrehozott régiós rendszere nemrégiben kezdte meg aktív működését, máris szép eredményeket elérve. Az I. régiós sparring után most egy remek versenyt is sikerült tető alá hozni. Alábbi beszámolójában az Észak-magyarországi régió kinevezett vezetője, Jászka Krisztián, a Vita Gym Miskolc edzője mesél nekünk a történtekről!


„Túl vagyunk első hivatalos régiós versenyünkön! Régióvezetői kinevezésem óta másodszor sikerült közös megmozdulást szerveznem, az első közös edzés után most eggyel továbblépve sikerült lebonyolítani a Bánrévei Las Vegas játékterem által támogatott régiós versenyt!


A Las Vegas Régiós Sparring névre keresztelt rendezvényen mindent megtettünk, hogy igazi versenyszituációt teremtsünk a nevező klubok versenyzői számára. Volt minden, ami miatt a harcosok egy hangulatos edzőtermi versenyen érezhették magukat: orvosi vizsgálat, súly-ellenőrzés, fotós, helyi sajtó és természetesen a Vita Gym termében a Yokkao standja sem maradhatott ki!


Öt klub, az egri Thai Works Team, a szikszói Oroszlánszív Küzdősport Egyesület, a monori Get Gym, a budapesti Top Fighters és a rendező Vita Gym jött össze a nap 16 mérkőzésére, ahol a gyerekektől a kezdőkön át egészen a válogatott kerettag versenyzőkig mindenki gyakorolhatott egymással a ringben!


Las Vegas Régiós Sparring - a csapat

Örömmel töltött el minket, hogy a színvonalas gyerekmérkőzések mellett láthattuk a válogatott keret néhány fiataljának körmérkőzéseit, így a Dely, Koczó, Csillag, Bordás, Spéth névsor garancia volt a színvonalas edzőmeccsekre és sérülésmentesen tudták gyakorolni és alkalmazni a muay thai-ra jellemző könyöktechnikákat is verseny-szituációban, ami az egyik célja volt a rendezvénynek a muaythai népszerűsítése mellett!


A korábban Vojvoda György és Szőllős Imre által megszervezett bírói szemináriumon részt vevők közül hárman tudtak gyakorolni éles helyzetben mérkőzésvezetőként Beck Jenő nemzetközi bírónk felügyelete mellett, amit ezúton is köszönünk neki!


A rendezvénynek biztosan lesz folytatása - már más klub is jelentkezett a lebonyolításra, de tervezünk több régió összefogásával közös megmozdulásokat is. A fiatalok mérkőzésszámának növelésének, a rutinszerzésnek fontos szerepe van fejlődésben!


Még egyszer szeretném megköszönni minden résztvevőnek, szurkolónak, aki kilátogatott és végül, de nem utolsó sorban a Vita Gymnek, mert ott voltak és segítettek, versenyeztek, szurkoltak!


Folytatás hamarosan!”


Köszönjük a beszámolót, várjuk a további fejleményeket!