Liam Harrison szeminárium Kecskeméten!

Május 26-a az a dátum, amit a muaythai kedvelői már most bevéshetnek naptárukba! Ekkor látogat ugyanis Magyarországra Liam Harrison!

Liam Harrison

A kecskeméti Star Gym szervezésében május 26-án két szemináriumot is tart a legendás Lumpinee Stadiont is megjárt angol "Bérgyilkos" hazánkban!


Az angol 8x muaythai és kickbox Világbajnoknak és számtalan rangos cím tulajdonosának mondhatja magát. A 32 éves Harrison a küzdősportokkal 13 évesen ismerkedett meg, a 2000-es évek elejére pedig már hazája egyik legismertebb harcosa lett. Eddig karrierje során megmérkőzött többek közt a sport élő legendájával, Saenchai-jal is, méghozzá Thaiföldön, aki ellen egy nagyon kemény meccset hozott! Ekkor mindössze 24 éves volt!


A 14 évesen már aktívan meccsező Liam Harrison karrierje során eddig 84 győzelmet aratott, köztük olyan nevek ellen, mint Numphon PK Sterio (WMC világbajnok), Sornkom Jocky Gym (Rajadamnern bajnok), Dzhabar Askerov, Anuwat Kaewsamrit (Rajadamnern, Lumpinee, Omnoi bajnok, WBC világbajnok), Andrei Kulebin, Dylan Salvador vagy Mehdi Zatout.


Az angol színtér több komoly nevet adott a muay thai világának - Damien Trainor, Kieran Keddle, Andy Howson, Jordan Watson, Michael Dicks, Steve Wakeling. Pályája, sikerei Harrisont pedig egyértelműen közéjük emelik. Anuwat, Saenchai vagy Saggetdao elleni első meccse különösen emlékezetesre, izgalmasra sikeredtek. Nem véletlen hát, hogy 2008-ban a rangos Muay Siam magazin Harrisont az év legjobb külföldi harcosának szavazta meg.


Május 26-ai látogatása során két alkalommal is lehetőség nyílik tanulni az angol fenegyerektől. Az első 2 órás szeminárium délelőtt 10 órától kezdődik majd, míg a második - szintén ezen a napon - délután 4 órától startol. A két edzés együttes ára 20 ezer forint, míg 1-1 foglalkozás külön-külön egységesen 12 ezer forintért látogatható.


A jegyár tartalmazza az egységes pólót, amit a szeminárium kezdése előtt adunk át.  A szemináriumon profi fotós készít mindenkiről fényképeket, melyeket minden résztvevő számára díjmentesen elérhetővé teszünk a szeminárium után. - áll a hivatalos meghívóban.


A férőhelyek száma korlátozott, javasoljuk, hogy minél előbb vásárold meg a szemináriumra a belépőjegyed!


A jelentkezés kizárólag a jegyár kifizetésével válik érvényessé!


A megvásárolt jegyek adott időpontra szólnak, azokat utólag módosítani csak a szabad helyek függvényében lehetséges.


A jegyeket személyesen készpénzben a Star Gym-ben, vagy banki átutalással lehet kifizetni.

Utaláshoz szükséges adatok:
Kedvezményezett: Csillag Tamás
Bankszámlaszám: 10402506-86767581-85681004

Utalásnál a közlemény rovatba mindenképpen tüntesd fel a szemináriumon résztvevő nevét és a választott szeminárium időpontját, valamint a póló méretet!


harrison_plakat