Vidákovics Patrik - Kínai pofon-körút!

Körülbelül egy hónapja adtunk hírt róla, hogy Vidákovics Patrik ismét Thaiföld felé vette az irányt, ahol a neves Phuket Top Team csapatánál állt neki ismét a kemény edzéseknek!

Vidákovics Patrik cover lead


Patrik ezúttal határozatlan időre tért vissza és ahogy előző interjúnkban mesélt róla, havonta-kéthavonta szeretne mérkőzni, főleg Kínában, de a GLORY-hoz is leadták a nevét. A Phuket Top Team egyébként mostanság indít egy "Kickboxer Phuket" nevű reality-t, amibe 4 embert válogatnak majd be 70 kg-ban, akik ingyen lakhatnak, edzhetnek majd a PTT-nél és a végén garantáltan szerződést kapnak majd a Kunlunnál! Patrik nem ezen indul, de egy egy éves szerződést kötött és hamarosan, terveinek megfelelően már meccsezni is fog!


ellenfelem.hu: - Szia Patrik! kezdjük az elején! Egy hónapja vagy kint körülbelül. Hogy ment az átállás?


Vidákovics Patrik: - Tudtam, hogy az első pár hét különösen nehézkesen fog menni, így építettem fel az edzéseimet is, és mivel az edzőket már ismertem, nem volt bennem hogy bizonyítanom kell már az elején. Az edzés előtti futások várhatóan nehézkesebbek voltak a nagy pára miatt, az első pár km után érezhető volt a levegőhiány.


A pajzsozások nem arról szóltak, hogy kihajtsák minden erőmet, hanem, inkább a visszaszokás, mentálisan ráállni a későbbi hajtásra. A sparringoknál a legtöbb partneremet ismertem, itt is inkább a technikáról szóltak a küzdelmek.


Vidákovics Patrik sparring Phuketen

e: - Említetted nekünk, hogy kötöttél egy egy évre szóló szerződést a Phuket Top Team csapatával. Ez az ajánlat már kiutazásodkor érvényben volt az irányukból vagy az eltelt időszakban győzted meg őket?


VP: - Egyelőre még csak szóbeli volt az éves megállapodás, de már a kiutazásom előtt elkezdtem tárgyalni a Phuket Top Team tulajdonosával.


e: - Mit takar nagyjából a szerződés? A lakhatásodért és edzésekért a meccsekért kapott összegekből csippentenek majd le?


VP: - Igen, a Phuket Top Team által szerzett meccsekért kapott díjak egy bizonyos százalékának ellenében teljes körűen edzhetek, azaz a muay thai edzéseken, a benti kickboxon, és a pro sparringon, illetve a Top Team promótál a különböző portálokon.


e: - Ez őket is motiválttá teszi akkor, hogy meccseket szerezzenek neked. Hol lépsz tehát kötelek közé legközelebb?


VP: - Arthur Sorsor elküldte az adataimat a kínai WLF-nek, és már vissza is jeleztek, hogy május 20.-án mérkőzhetek -80 kg-ban Lia Dicheng ellen.


Vidákovics Patrik Phuket Top Team

e: - Mit tudsz az ellenfeledről? Mennyire van anyag róla?


VP: - Egy Tigers-es ellenfele volt legutóbb, aki le is győzte pontozással. Lia Dicheng a kínai mentalitásból adódóan keményen kezd már az elejétől kezdve, rengeteg erős ütéssel.


e: - Ez remek hír, hiszen egy meccs máris biztos akkor. Van még valami más is kilátásban esetleg?


VP: - Rehák Gyuri kérdezte, hogy vállalnék-e mérkőzéseket augusztusban, Saint Tropezben egy WKN négyes tornában, ahol az egykori ellenfelem Yohan Lidon is részt vesz.


e: - Lehet, hogy ismét találkoztok? Készülsz rá esetleg máris edzéseiden és/vagy fejben?


VP: - Egyelőre még várunk a szervezők válaszára, de én nagyon örülnék ennek a visszavágónak. Egyelőre a kínai meccsre koncentrálok, utána jöhet a többi!


Köszönjük az interjút! Várjuk a további fejleményeket!