Telt házas küzdősport gála Orosházán

Újabb nagy sikerű rendezvényt tudhat maga mögött a szegedi Global Sport Event Kft.!


Orosházán az Eötvös Sportcsarnokban tartotta legutóbbi gáláját a Global Sport Event Kft., ahol ezúttal nem csak az ökölvívás volt terítéken, hiszen MMA és K3 szabályrendszerű küzdelmeket is láthatott a kilátogató közönség. Emellett látványos légtornász és Real Aikido bemutatók is színesítették az este programját.


A 4 profi ökölvívó meccs során 3 versenyző húzott kesztyűt a Globál Sport Event Kft. színében. Elsőként Magyar Kinga Európa-bajnok lépett szorítóba ellenfele Ksenija Medic volt, aki határozott és kemény ellenfélnek bizonyult. Ezért egy igazán jó színvonalas és közönség meccset tudtak vívni. Végül egyhangú bírói döntéssel Magyar Kinga kezét emelték a magasba.


Másodikként Bartus Ferenc és Kutasi György bokszoltak 4 menetben nehézsúlyban. A két öklöző igazi 90-es évek béli bokszot mutatott be sok belharccal, így nehéz munkát adva a pontozó bíróknak. Itt Bartus Ferencet látták végül jobbnak ezen az estén.


Az esemény főmérkőzése WBL Európa-bajnok címért folyt, a szegedi Gerebecz József és Srecko Janjic között. Gerebecz József ellenfele a 3.-ik menetben padlózott és az 5.-ik menetben sérülés végett már nem tudott kijönni a ring sarokból. Így az övet  Dr. Győryné Tóth Zsuzsanna a Magyar Profi Szakszövetség elnöke Gerebecz Jözsef derekára csatolhatta fel.



A rendezvény végén Vastag Csaba koncert szórakoztatta a nagy számú közönséget.

Related Posts:

  • Shidokan Karate VB-n szerepelt a Bács-TeamEgy héttel a Kecelen megrendezett II. Vikker Dániel Emlékverseny után újabb megmérettetés előtt álltak a Bács-Team versenyzői. Vidákovics Patrikkal és Imre Zsolttal a soraikban a Shidokan Karate Világbajnokságon indultak Vanc… Tovább
  • Kovács Alexandra országos bajnok!A  Kismészáros Kempo SE versenyzője, Kovács Alexandra a hétvégén, Székesfehérváron rendezett ZBK Felnőtt Országos Bajnokságon négy aranyat és egy bronzérmet gyűjtött be. Az alábbiakban az ő beszámolóját olvashatjátok, melyben… Tovább
  • Hollandiában járt a Militans MMA csapataKis hazánk egyik legismertebb és legjobb MMA csapata, a Militans MMA Hollandiában edzőtáborozott, ahol egy kisebb körúton vettek részt, hogy csiszolják állóharc-tudásukat és ellessenek pár finomságot, ha már arra jártak. Köve… Tovább
  • ZBK Kempo Nyári edzőtábor 2015 - BeszámolóAz elsők közt volt a hazai táborok közül az Zen Bu Kan Kempo idei nyári tábora, és a létszámot tekintve is minden bizonnyal az élmezőnybe sorolhatjuk a maga 410 főt felvonultató mezőnyével. Az alábbiakban Kárászi Balázs, a tá… Tovább
  • Ez volt a K-1 WGP JapánNemrégiben tartotta meg nyolc fős tornáját a 70kg-os kategóriában a K-1 Japánban. A felhozatal eszméletlenül jó volt, tele csupa feltörekvő, fiatal harcossal, de a 65 kg-os kategória legjobbjai is összecsaptak. Az eredmény ne… Tovább