Kickbox EB 2018 - Irány Pozsony!

A hét végén a Pozsonyban rendezik meg a WAKO kickbox EB-t, a világszövetség kick-light, K-1 és low-kick Európa-bajnokságát!


Közeleg a kickbox EB, melyen 36 ország, 516 versenyzője képviseli majd magát!


Az idén a már kialakult gyakorlatnak megfelelően kettéosztják a felnőtt Európa-bajnokságot, a másik EB-t, ahol a full-contact, a point-fighting, a light-contact és a formagyakorlat versenyszámokra kerül sor, november 17 és 25 között a szlovéniai Mariborban rendezik majd meg.


A mostani Európa-bajnokságra egy nem túl nagy létszámú, de meglehetősen „ütős” csapat utazik majd. A válogatott nagy része Tatán készült, Dancsó Zoltán (a kick-light szakág szövetségi kapitánya) és segítője, Olasz Attila felügyelete mellett.


A kickbox EB programja a korábbi években megszokott forgatókönyv szerint alakul. Vagyis október 13-án szombaton és október 14 én vasárnap érkeztek a csapatok. Október 15-én hétfőn tartják a ringes és a tatamis versenybírók eligazítását, a sorsolást, az edzők tájékoztatását és a WAKO tagországok képviselőinek hagyományos nyitó bankettjét.


Kedden, október 16-án - azaz holnap! - 10 órától tartják a megnyitó ünnepséget és elkezdődnek a selejtezők. Szerdán és csütörtökön szintén egész nap zajlanak a mérkőzések a döntőbe jutásért. Pénteken, 19.-én kerül sor majd a döntők első részére, másnap pedig a befejező etapra. A kickbox EB a hagyományos „búcsú bulival”, a Sayonara Partyval végződik.


A verseny helyszíne Pozsonyban a 4200 nézőt befogadó Hant Arena lesz, ahol 2012-ben a Kadett és Junior Kick-boksz Világbajnokságot is megrendezték. Mivel Pozsony a magyarok részére könnyen és gyorsan elérhető, ezért remélhetőleg a magyarokat sok szurkoló biztatja majd a helyszínen is.


A csarnok pontos címe: Trnavska cesta 29, Pozsony.


https://www.youtube.com/watch?v=Ufqo5MuYceM
Indulóink

Kick-light szabályrendszer:


57 kg. Veres Roland (Halker-Királyteam Kick-box Akadémia)
63 kg. Hammer Martin (Halker-Királyteam Kick-box Akadémia)
74 kg. Zsarkó Dániel Péter (Combat „D” Szeged)
79 kg. Bálint Zoltán (Halker-Királyteam Kick-box Akadémia)
84 kg. Kis Balázs Mihály (Esztergomi Kick-box SE)
+94 kg. Vida Ádám (Combat „D” Szeged)
50 kg. Busa Gabriella (Halker-Királyteam Kick-box Akadémia)
55 kg. Gremen Petra (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
60 kg. Nagy Rita (Combat „D” Szeged)
70 kg. Busa Andrea (Halker-Királyteam Kick-box Akadémia)
+70 kg. Osváth Dóra (Budapest Fighters)


Masters korosztály:


63 kg. Bertalan Gábor (Controll SE Szombathely)
74 kg. Bárdosi Sándor Ferenc (Controll SE Szombathely)
84 kg. Kovács Imre (Budapest Fighters)
+94 kg. Vass Csaba (Combat „D” Szeged)
55 kg. Gazdagné Pintér Anett (Black&Golds Kick-box SE Veresegyháza)


K-1 szabályrendszer:


63,5 kg. Habash Antoine (Halker-Királyteam Kick-box Akadémia )
67 kg. Jóni Máté (Halker-Királyteam Kick-box Akadémia)
56 kg. Rákóczi Renáta (Titán KBSE)


Low-Kick szabályrendszer:


52 kg. Zsiga Melinda (Twins Gym)


/Gregor László cikke alapján, ellenfelem.hu/