Heti összefoglaló

Nem szűkölködtünk ezen a héten sem sporteseményekben és sikerekben a küzdősportok terén. Vasárnaphoz híven most egy cikkbe próbáljuk sűríteni mindezeket Nektek.

IMG_0866

A hetet egy átfogóbb szakmai írással kezdtük, melyben a muay thai köré épült, magába foglalva mindent, amit a sport művelése előjöhet. Méret, stílus, lábmunka.


Aztán egy sportdiplomáciai sikerrel folytattuk, mégpedig, hogy új sportágként a sambo is bekerült az első alkalommal rendezendő bakui Európai Játékok programjába, adta hírül a múlt héten a Magyar Olimpiai Bizottság honlapja, a mob.hu.


Számunkra szokatlan időpontban, hétfő este rendezett egy küzdősport gálát a romániai RFX szervezet, számos magyar harcossal az est programjában. Az eredményeket, ha elszalasztottátok a hét folyamán, akkor itt olvashatjátok.


Nagy örömünkre, újabb klub mutatkozott be honlapunkon, az elmúlt héten a Bushido Kempo Karate Harcművészeti Egyesület volt a "vendégünk".


bushido


Heti interjúnk alanya nem mást volt, mint Rácz Félix, a Felix Promotions alapítója, akit ötször választották meg az Év Bokszmenedzserének, 2003-ban a Bahamákon az Év Felfedezettje díjjal jutalmazták.


A hét bejelentését is nálunk olvashattátok először, ami nem más volt, mint hogy Növényi Norbert többször világbajnok és olimpiai bajnokunk indul a októberi FILA Pankration World Championship-en. Norbi nyilatkozott is nekünk még csütörtökön a hivatalos sajtótájékoztató után, ezt itt olvashatjátok.


Four_Points_sajtótájékoztatóIMG_1


Majd szép lassan elérkeztünk a hét második feléhez, amikor már a hétvégi események beharangozóit is, többek közt arról,hogy Kálucz Martin és Éltető Daniella is címért mérkőzött Svájban, a Fight 4 Glory gálán. A gála eredményeit szintén a cikkben találjátok.


A beharangozók után aztán az eredmények is szállingóztak a hétvége beköszöntével. Mindjárt kezdetnek judo sikerekről számoltunk be a Facebookon, Karakas Hedvig és Bor Barna aranyéremmel tér haza az Asztana-ban zajló Judo Grand Prix-ről, Cirjenics Miklós pedig bronzérmes. Gratulálunk nekik!


borkarakas2


Mi szempontunkból legjobban várt esemény a hétvégén a Harcosok Klubja Versenysorozat 14. gálája volt, melyet mi is a helyszínen tekintettünk meg. Az első pofonok már délután elcsattantak az aTerem-ben, a felhozó mérkőzések már délután 3 órakor elkezdődtek, sok feltörekvő, szárnyát most bontogató versenyző lépett a ringbe. A meccsek folyamatosan pörögtek, este 6 óra után pedig elindult a gála része a rendezvénynek, melyen folytatva a tempót és a színvonalat, igazán ütős csaták zajlottak a küzdőtéren, és szép csendben a nézőtér is megtelt, este 7 óra környékén már telt ház előtt zajlottak az események.


10256892_290810367796583_3085711588350801689_n


Nehéz lenne az összes mérkőzésről részletesen beszámolni, így a 3 Superfight mérkőzésre koncentrálnánk, melyből aztán az est folyamán már csak 2 lett, miután Lukas Sersen sportemberhez méltatlan magatartást mutatva nem jelent meg az eseményen, így Dudok Károly lett a szabályok értelmében a WAKF senior világbajnoka. Nyilván Karcsi sem így szeretett volna nyerni, de a szervezők tervei szerint a következő, december 20-i rendezvényen már mérkőzés keretén belül védheti meg frissen szerezett övét Dudok Károly.


Az elmaradt mérkőzés ellenére sem maradtunk események nélkül, az csalódottságból feleszmélve már Lévai Lacit szólították a ringbe, ellenfele Gilányi Attila volt, az augusztusi mérkőzésük visszavágója következett. Attila ígéretéhez híven keményen bekezdett, kétség sem maradt, hogy kemény mérkőzést fogunk látni. Lévai Laci sem maradt adós a pofonokkal, szép kombinációkkal válaszolt Gilányi támadásaira, aki talán a második menet felétől "elfogyott", így az erejét jobban beosztó Lévai Laci pontozással nyerte a rövid időn belüli második mérkőzésüket is. Kiváló mérkőzés volt!


Címmeccs híján a Szalontai Gergő é Bakacs Dezső alkotta páros összecsapása lett az este "főmérkőzése", és a srácok nem okoztak csalódást, a titulushoz méltó színvonalat hoztak. Szalai nagyon bekezdett, Bakacs lassan vette fel a tempót a Red Corner Fight Club harcosával, így már az első menet végén egy szép balos következményeként a padlón találta magát. A második menetre már felébredt benne a küzdőszellem, voltak tiszta találatai is. Jó szándékkal, akár még a második menetet oda is lehetett volna neki adni. Szalontai lendülete az utolsó menetre is megmaradt, ennek -és a több pontos találatának- is köszönhetően pontozással nyerte az est utolsó mérkőzését.


A várt színvonalat hozva, az címmérkőzés elmaradása ellenére is kiváló gálát láthatott a közönség, és már most várhatják a következő Harcosok Klubja eseményt, mely december 20-án lesz. A helyszín kiléte egyelőre még kétséges, de elsőként számolunk be a részletekről! ;) Képek és a videók a rendezvényről hamarosan jönnek!


Kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség