Kickbox EB – fél lábbal a döntőben

kickbox-eb-bilbao-2014-ellenfelem

A vegyesre sikerült kezdés után sem lett sokkal egyszerűbb sportolóink dolga, hiszen a négy közé jutásért folyó küzdelmek napján, a sorban 14. párharcot vívó Elszaszer Dávid az ukrán bajnok Artem Makohonenko-val találkozott. Az előző napon nyújtott nagyszerű teljesítménye okán Dávid győzelme nagyon is valószínű volt, azonban az ukrán döntően másodszándékból indult és közben nagyon sokat fogott. Pontosan ezért, a végig szorosnak mondható mérkőzésen viszonylag kevés pontot érő találat volt. A küzdelem 3 menetének közepén ugyan 2:1-re vezetett Dávid, azonban az ukrán ezt megfordította. Nagy volt az izgalom, mert csupán egy pont kellett volna, de sajnos ez nem sikerült.


Szabó László K-1 81 kg-ban lépett ringbe. Ellenfele a belorusz Henadzi Tacsenka volt. Hricsovinyi Károly tanítványa nagyszerű küzdelem után, egyhangú pontozással, 3:0 arányban nyert. A csütörtöki versenynapon a legjobb négybe jutásért a horvát Petar Jaman ellen lépett szorítóba és sikerült egyhangú pontozással, 3-0 arányban nyernie. Ezzel már biztos a bronzérem, de holnap egy Bolgár harcossal találkozik majd a döntőbe jutásért!


Laci meccse:



Következett a 16. küzdelem, melyben Laszák Zoltán a dán bajnokkal, Martin Thomsen-vel találkozott. Zolin állítólag már a bemelegítéskor látszott, hogy fel van tüzelve és ez a szorítóban meg is mutatkozott: kemény, technikás, változatos küzdelmet bemutatva, ismét nagy pontkülönbségű győzelmet aratott.


Pénteken Zoli már a döntőbe jutásért küzd majd, ellenfele pedig a norvég Raymond Straume lesz.


Szorítsunk nekik!


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=IpdNdNwXucE?feature=player_detailpage]

/kickboxsziget nyomán/