A sikerek útján - Géczei Róbert

geczei-robert-ellenfelem


Ismét egy fiatal tehetséget van szerencsénk bemutatni nektek interjú-sorozatunkban! Ezúttal az Energy Gym/Békéscsabai Lakótelepi SE versenyzőjét, muay thaiban és full-kontaktban magyar bajnok, k1-ben Junior Európa-bajnoki 3. helyezett Géczei Róbertet, akiről oldalunkon már többször is volt szó (például a Hurricane gála kapcsán)!


ellenfelem.hu: - Mikor és hogy kerültél kapcsolatba a küzdősportokkal?


Géczei Róbert: - 6 és fél éve, egy haverommal mentem el megnézni egy edzést. Annyira megtetszett a dolog, hogy másnap már én is ott edzettem. Nagyon megfogott a sport sokoldalúsága, és maga a küzdelem!


Szerelem volt az első látásra, nyugodtan kijelenthetjük. De szükség is van erre, hiszen, mint mindenben, a sportban is egyszer fent van az ember, egyszer lent. Akár az élet, a versenyzés világa is igen rögös út tud lenni, ahol a sérülések sem kerülik el az embert.


GR: - Több sérülésem is volt már.  Sípcsont-repedés, jobb kéz műtét (a középső bütyköt műtötték) és még jó pár dolog, ami hátráltatta a fejlődésem. Szerencsére semmi komolyabb nem történt, így olyan, hogy abba kellene hagynom, még nem merült fel egyszer sem.


A küzdelmek, nehéz pillanatok közepette természetesen az egyik legjobb visszajelzés az eredmények maguk. Mint már említettük, Robi muay thaiban és full-kontaktban egyaránt volt már magyar bajnok, k1-ben pedig Junior Európa-bajnoki 3. helyezett. Saját elmondása szerint talán arra a legbüszkébb, hogy a válogatottba is bekerült, de milyen is volt ezt ott, belülről megélni?




[caption id="attachment_3991" align="aligncenter" width="504"]MTM-geczei-robert-ellenfelem Robi és edzője, Hricsovinyi Károly a Muaythai Mania-n[/caption]

GR: - Spanyolországban volt legutóbb a felnőtt Európa-bajnokság, ahol Low-kick szabályrendszerben indultam. Sajnos nem sikerült túljutnom nagyon rutinos lengyel ellenfelemen, de nagyon sokat lehetett tanulni! Erős, kiegyenlített mezőny volt és nagyon jó volt nézni a meccseket is!


Robi elmondása alapján alapvetően nem befolyásolta senki, nem volt rá különösebb hatással. Egyszerűen ment előre és csinálni akarta a dolgokat. Ebben pedig legnagyobb segítsége edzője, Hricsovinyi Károly volt, akitől nagyon sokat tanult és egy nem mindennapi kötelék alakult ki köztük.


GR: - Egy nagyon jó közösségben edzünk, több eredményes versenyzővel (pl. Benedek Zsolti, Szabó Laci). Az edzőm támogat az élet minden területén. Szoros kötelék alakult ki köztünk.


e: - Mit adott Neked, ill. mi az, amire megtanított a sport?


GR: - Az önbizalmon és jó fizikai tulajdonságokon túl megtanított becsületesen győzni és emelt fővel veszíteni.

e: - Mikor és hol láthatunk téged legközelebb akcióban?


GR: - Március 14-én Gyulán a küzdelem napja elnevezésű gálán egy K1 négyes tornán.

e: - Mi a legjobb tanács, amit valaha hallottál?


GR: - Ez egyszerű: soha ne add fel!


[gallery type="slideshow" link="none" ids="3994,4001,3998"]