Budapest Grappling Bajnokság 2015

Idén is folytatódik a Global Grappling versenysorozata, első állomásként február 7-én az egyik legnépszerűbb következik, Budapest, ahova 44 klub 272 fő 434 nevezést adott le!


314956_341187782638151_1368622507_n Az idén januárban rendezett Kongresszuson minőségi változtatásokat és fejlesztéseket jelentettek be az alapítók, melyek közül több már ezen a versenyen is bevezetésre kerül.


Ezek közül a legfontosabbak, hogy a jelentősen megemelkedett jelentkezéseknek köszönhetően ezentúl 6 tatamin rendezik majd a küzdelmeket. Illetve a fiatalabb versenyzők fejlődésének segítésének érdekében a Manó (6-7 évesek), a Gyermek 1 (8-9 évesek) és a Gyermek 2 (10-11 évesek) korosztályok védett korosztályok a Budapest Bajnokságtól, azaz próbálják segíteni a szervezők a sikerélményt és a motiváció fenntartását. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy:
1. A vesztes kezét is felemeli a vezetőbíró a mérkőzés végén.
2. Minden résztvevő kap oklevelet.
3. A pást melletti viselkedésre is fokozott előírások érvényesek, nincs kiabálás, az ellenfél leszólása, udvariatlan drukkolás.


MO_III_Budapest_Grappling_Bajnoksag


A Kongresszus délutáni programjában szerepelt fórum jelleggel egy közös beszélgetés a megjelent vezetőkkel/versenyzőkkel, arról, hogy nekik mik lennének a javaslataik vagy észrevételeik, melyek ugyancsak elősegíthetnék a fejlődést. Ebből adódóan a „kimenekülést” szigorúbban fogják elbírálni a mérkőzést vezetők, így hát intik, vagy leléptetik a menekülő versenyzőt, különösen akkor, ha submission (kopogtató) technikában próbál kimenekülni.


A bevezetett újítások és fejlesztések egyértelműen a versenyek nemzetközibb színvonalra emelését szolgálják, és ahogy Kovács Gábor is említette a Kongresszuson, a Global Grappling célja a hazai versenyzők nemzetközi szinthez való felzárkóztatása, illetve hozzásegítése. Azt gondoljuk, ehhez minden feltétel biztosított már a szervezők részéről, így a versenyzőknek már csak saját teljesítményükre kell összpontosítani, a profi versenykörülmények már adottak.


A verseny helyszíne: Lőrinci Sportcsarnok, 1181 Budapest, Thököly út 5.


A mérlegelések 8:00-tól, 10:00 megnyitó, díjátadás folyamatosan!


Ha tehetitek, akkor ne hagyjátok ki!