Helyzetjelentés - Éltető Daniella

daniella-elteto-ellenfelem


Nem először adunk hírt hazánk egyik legeredményesebb női küzdősportolójáról, a 19 éves, jelenleg egyetemi tanulmányait folytató Éltető Danielláról és nem nem is utoljára! Daniella Márciusban Bangkokban hódítaná el a WMF világszervezet Muay Thai bajnoki övét, többek között ezzel kapcsolatban kerestük meg, ill. azért, hogy az eddigi beszámolóinkhoz hasonlóan általánosságban véve is hírt adjunk róla Nektek. De hogy mi minden történt és mit csinál Daniella? Beszéljen erről ő maga!


2014 -ben március 8.án volt az első meccsem Tokajban a nemzetközi Németország vs. Magyarország profi K-1, MMA, Shindokai gálán a Román Ardelean Alice versenyzővel full Thai Box szabályrendszerben. Itthon, hazai közönség előtt ringbe lépni mindig sokkal nehezebb......,mert itt tényleg nem lehet hibázni és nem pontozásos győzelmet vár a szurkolótábor. Itt sikerült nyernem három menetben pontozással. Szeretném ez úton is megköszönni a Shindokai Karate mesteremnek, Laub János Senseinek a tokaji küzdelmem megszervezését.


Igazán a tavalyi év szinte végig tanulással telt,persze mellette az edzéseket nem lehetett elhanyagolni az ősszel megrendezésre került Thai Box profi vb címmeccs miatt. Ez egy nagy lehetőség volt számomra arra, hogy bemutatkozzak külföldön a Muay Thai profi világában a FIGHT 4 GLORY III.  gálán. Nagyon vártam ezt a küzdelmet, mert előtte sajnos két Thai Box meccset is le kellett mondanom különböző betegségek miatt.  Leírhatatlan volt a pillanat ,mikor a 34 éves francia ellenfelemet sikerült a negyedik menetben feladásra kényszeríteni, és elhozni a WKU Muay Thai világbajnoki övét!


daniella-elteto-4fight-ellenfelem


Az ünnepeket a családommal töltöttem, mint mindig, de nem sok időm volt pihenni, mivel a vizsgaidőszak ekkor kezdődött az egyetemen. A kevéske pihenés csak az edzésre vonatkozott, persze teljesen akkor sem álltam le, hiszen februártól többnyire van gála meccsem, amelyre egyébként általában kevés időm van felkészülni. Ebben az évben csak profi meccsek várnak rám. Márciusban Bangkokban egy címmeccs, full Muay Thai szabályrendszerben (a WMF világbajnokságon), aztán ott van egy másik, mellyel kapcsolatban most folyik az egyeztetés. Ez is egy címmeccs, ami valószínűleg Csehországban kerül megrendezésre majd, egy híres versenyző ellen. Szeptember végén aztán lehetséges, hogy lesz egy nagy küzdelem Hollandiában, melyre Milánóban tudok majd készülni két hétig, egy neves küzdősportcentrum jóvoltából. Szóval óriási lehetőségeim lesznek 2015-ben! Remélem minden  probléma megoldódik, és itt most kifejezetten a támogatásra gondoltam. Ha ez  adott, akkor a felkészülés borítékolhatóan 100%-ban sikerülhet. A csapat és edzőm szerint nincs értelme ebben az évben 3- 4 meccsnél többet vállalni, mivel ez is nagyon megterhelő a mindennapi tanulmányaim mellett.


Köszönjük Daniella! Sok sikert kívánunk az idei évre - és természetesen azon túl is -, valamint reméljük, hogy a szükséges támogatást is megkapod, hogy felkészülhess és kiutazhass Bangkokba hazahozni azt a WMF profi muay thai övet Magyarországra!