Jóga a küzdősportokban és azon túl III.


Az, hogy miként lehet a küzdősportokban (és más sportokban) alkalmazni a jógát, némi magyarázatot igényel, hiszen először magam sem tudtam, amíg a Mesterem el nem magyarázta ezt nekem egyszerűen, de mégis lényegre-törően.


Tudod a jógát évezredek óta gyakorolják és nagy becsben tartják a különböző népcsoportok. A Shaolin szerzeteseknek például erre a tökéletes mozgásformára épül az önvédelmi rendszerük. Egy olyan mozgást kellett kifejleszteniük, ahol a fegyvereket kezdetben mellőzték, hisz' az szembement az elveikkel. Számos más keleti harcművészetben és mozgáskultúrában megtalálható a jóga és a válasz, amit kaptam, számomra teljesen egyértelművé tette, hogy ez egy teljesen tökéletes mozgásforma, ami mind a testet és mind az elmét megedzi.


Ezt a tudást szeretném továbbadni, hogy minél többen hasznosítani tudják az életükben. Hozzáteszem, semmi újat nem találtam ki, éppen ellenkezőleg. Úgy szeretném továbbadni ezt a tökéletes tudást, ahogy azt a nagy bölcsek gyakorolták és lejegyezték. Először is szeretnék néhány példát felhozni, olyan személyektől, akik a küzdősportban nagy sikereket értek el és gyakorolják a jógát. Az volt a tapasztalatuk, hogy amióta jógáznak, a meccsek előtti stressz helyzetet sokkal jobban tudják kezelni, nem beszélve arról, hogy a teljes tüdős jógalégzéssel oldják a feszültséget.


Aki a jógát gyakorolja, szilárd lesz, mind mentálisan, mind fizikálisan. A helyes légzéssel folyamatosan kontroll alatt tarthatjuk az elménket, így teljes erőbedobással tudunk az edzésen részt venni és a feladatokra koncentrálni. Kiegyensúlyozott és harmonikus lesz a test és lélek közötti kapcsolat. A légzéssel a kondíciónk és erőnlétünk, kitartásunk is javul, ráadásul a szervezetet is méregteleníti és feloldja az energetikai blokkokat.


Az ászanák testünkre gyakorolt hatása megkérdőjelezhetetlen. Egyre több orvos, kutató, terapeuta és gyógytornász alkalmazza előszeretettel a praxisában, de számos könyv és cikk is megjelent már a jótékony hatásairól. Rugalmasságot, lazaságot kölcsönöz a testnek, de mégis kemény izomzat fejleszthető ki a rendszeres gyakorlásával.
Megerősíti a mély és tartó izmokat, ami a küzdősportok elengedhetetlen feltétele, hiszen csak a laza izomzat terhelhető megfelelően! Felgyorsítja az izomzat regenerálódását és az izomlázat is enyhíti.


Vannak olyan ászanák, melyekkel erőnk ill. állóképességünk fokozható, de erre részletesen a következő cikkünkben fogunk kitérni. Napi 30-40 perc gyakorlás elegendő a testünk karbantartására és edzésére, de természetesen ez fokozható is. Nem mellékesen megjegyeznénk, hogy a német labdarúgó válogatottban például kötelezővé tették a heti 2-3x gyakorlást, de számos más sportban is alkalmazzák ezt a tökéletes mozgásformát.


Mindenkinek jó gyakorlást kívánok! Ha elakadtál, nyugodtan írj emailt és szívesen segítek. Szép hetet mindenkinek.


Kántor Tamás

Kapcsolódó: I. rész, II. rész