Könyvajánló - Dan Millman - Szokratész utazásai

Mostani könyvajánlónk az előzőektől eltérően nem egy tpikus sport témájú mű, hanem inkább az elgondolkodtatósabb fajta regény.


A szerző, Dan Millman neve ismerősen csnghet azoknak, akik ismerik "A békés harcos útja" című regényt, és az annak adaptációjából készült filmet. A "Szokratész utazásai" alapjában egy önálló mű, azonban az író célja az volt, hogy ezzel a könyvvel megismerhessük Szokratész életét, abból az időszakból, mielőtt találkozott volna Dan-nel.


images


Millman a civil életben azon túl, hogy tornászvilágbajnok, és főiskolai oktató, még harcművészeteket is oktat. Rengeteg előadást is tart világszerte, tavaly nálunk is járt.




"Békélj meg magaddal, és nem lesz senki, aki legyőzhet. És senki, akit te kívánnál legyőzni!"



Történet szerint Szokratész  -akit a műben Szergejként neveznek- egy tragédia következtében nagyszüleihez kerül, majd ők egy katonai iskolába adják, ahol nagybátyja az igazgató. Itt sem lesz aztán könnyebb a sorsa, rátalál Dimitrij Zakoljev személyében arra az ellenségére,aki aztán a regény teljes terdelemében végigkíséri Szergejt. Zakoljev által tapasztalja meg, hogy  bizony az élet minden napján küzdeni kell, majd szintén hozzá köthetően járja meg lelke a legmélyebb fájdalmakat, miután újra elveszít mindenkit, aki fontos volt számára.




"Az igazi harcos, Szokratész, még harc közben is megőrzi az emberségét. Hiába aratsz kegyetlen győzelmet, a lelked ugyanúgy elvesztetted. Amikor szembeszállsz a sárkánnyal, magad is sárkánnyá válhatsz."



Túlélve ezt a poklot, Szokratész bosszútól fűtve felkerekedik, hogy megkeresse a mestert, aki mellett igazi harcossá válhat. A történet aztán ettől a ponttól még izgalmasabb lesz, követhetjük, ahogy a gyarló és erőtlen kisfiúból félelmetes harcos lesz.


Dan Millman zseniálisan ültette el a történet hátterébe a valódi mondanandóját, melyet ezzel a regénnyel közölni akart. A sorok közt magunk meglátva a valós tartalmat, magunk is felfedezni vélhetünk párhuzamot saját életünkkel párhuzamot vonva. Olyan dolgokra fókuszálva, mint a türelmetlenség, a siker utáni óhatatlan vágy, melyet szinte azonnal akarnánk, és hogy hajlamosak vagyunk a kijelölt cél elérése előtt nem sokkal a feladás gondolatával játszani, és sokszor elveszni a legyőzhetetlennek hitt kihívások csapdái közt.


Szokratész ugyan eléri célját, és a történet ezután tartogat még számára fordulatokat, de végül a megtanulja a legfontosabb leckét, elfogadni dolgokat, melyek elkerülhetetlenek, és kiartani, akkor is, amikor a legnagyobb teher nehezedik rá.


Mindezek tehát egy fordulatokkal és izgalmakkal teli regénybe csomagolva, kellemes időtöltést nyújtanak az olvasó számára. Hosszú terjedelme ellenére egy oldal erejéig sem nevezhető unalmasnak.


Reméljük, hogy Nektek is elnyeri a tetszéseteket!