MTM 7 - Kovács Alexandra magabiztos győzelme

Korábban Alexandráról szóló cikkünkben már mesélt róla, hogy idén is megtesz mindent, hogy a lehető legjobb formában vághasson neki az előtte álló versenyeknek, melyekből nem lesz hiány az év első harmadában. Az első megmérettetésen sikeresen túl van, melyről ismét ő maga mesélt nekünk:


kov


"Február 14-én szombaton, Szentendrén került megrendezésre az a profi muaythai gála (Muaythai Mánia 7), amin most először volt lehetőségem nekem is elindulni. Nagy izgalommal telt a felkészülés, hiszen ez egy új kihívás volt számomra, aminek maximálisan meg akartam felelni. Ebben a vállalkozásban természetesen edzőim, Palotás Ferenc, Kárászi Balázs, Mezei György és Ács Dániel is támogattak és mindent megtettek annak érdekében, hogy felkészülten és magabiztosan álljak a szorítóban a jeles napon. Ezért nagyon hálás vagyok és köszönöm Nekik, illetve a protein-vitamin.hu-nak!


kovfold


Verseny előtt a mérlegelés 16 órától kezdődött, a fogyasztás sikeres volt, az ellenfelemmel ellentétben, akinek pár dekát le kellett köteleznie, hogy beleférjen a súlycsoportba. Maga a gálameccsek 19 órától kezdődtek, a miénk a negyedik mérkőzés volt. Egy kiadós ebéd után (amit már elképesztően vártam) orvosi vizsgálaton estünk át, ahol mindent rendben találtak majd ezek után kezdődhetett a melegítés. Már vártam, hogy mozoghassak, ki akartam adni magamból a verseny előtti feszültséget és már csak a mérkőzésre akartam összpontosítani. Csak arra koncentráltam mit mikor és hogyan fogok megvalósítani, mire milyen kombinációkkal reagálok majd. Az egész mérkőzést lepörgettem a szemem előtt, a bevonulástól kezdve egészen odáig, hogy a kezemet a magasba emelik. Aztán eljött a pillanat, bemondták a nevem, megszólalt a bevonuló zeném és elindultam a kék sarok felé… Leírhatatlan érzés, nagyon izgultam, de hatalmas elszántság és tűz volt bennem. A ringben ugyan ért egy nem várt meglepetés, a megbeszéltek ellenére mégse használhattam könyökvédőt, így azt ott le is vetették rólam, de szerencsére nem volt már sok időm ezen aggódni, úgyhogy vettem egy nagy levegőt és kezdődhetett a küzdelem.


kovfolde


Az első menetben kiderült, hogy az alapjában véve is hosszú menetidőben nem lesz sok pihenő, folyamatosan pörögtünk és ami talán a legtöbbet kivett belőlünk az a közelharc, klincs volt. Ellenfelem, amint lehetősége akadt rám jött és onnan kellett tovább dolgoznom. Erős volt és meg kellett küzdenem azért, hogy találatot vigyek be, de úgy érzem elég sokszor sikerrel jártam. Igyekeztem a tanult könyök és térd technikákat alkalmazni és leforgatni őt. Amint szétszedtek minket törekedtem ütés-, rúgáskombinációkat elsütni, visszatámadni. Sikerült többször is fejkörívvel eltalálnom, nagyon jó érzés volt látni a tiszta találatot. Örültem, hogy sok tanult, számomra új technika kijött azok közül, amiket a felkészítés során gyakoroltunk. A menetek során jónak éreztem magam, de nem volt könnyű a győzelem, ellenfelem is ügyes volt és tapasztalt, úgy gondolom mindketten keményen küzdöttünk és a visszajelzésekből ítélve büszkék lehetünk magunkra, jó meccset csináltunk."


kovale


Többek egybehangzó véleménye szerint is Kovács Alexandra Földvári Judith ellen vívott mérkőzése az este legjobbja volt! Gratulálunk a lányoknak és Alexandrának pedig a magabiztos győzelemhez is külön!