ZBK Téli Edzőtábor – Összefoglaló

Lezajlott a már hagyományosan mondható Zen Bu Kan Kempo téli edzőtábor, mely a résztvevők számát tekintve az eddigiek közül a legnagyobbnak mondható.


zbkteli


A zord időjárási viszonyok, és a pénteki nagy havazás sem tarthatta vissza a kemposokat, hogy megkezdjék Felsőtárkányban az idei versenyszezonra a közös felkészülést.


Az eddigi téli táborok közül ez volt a leglátogatottabb, kezdte beszámolóját ifj. Lévai László a tábor egyik szervezője, aki édesapja, Hanshi Lévai László mellett az edzések levezénylését is végezte. Az előző táborokban 50-60 fővel vettek részt a harcosok, ezúttal azonban a 90 főt is meghaladta a sportolók száma. Ezt mindenképpen pozitívumként emelte ki Laci.




[caption id="attachment_3881" align="aligncenter" width="600"]zbkteli3 fotó: Zen Bu Kan Kempo Facebook[/caption]

A téli edzőtáborhoz hamisíthatatlan téli időjárás is párosult, de így is a hátuk mögött tudhattak 6 edzést a harcosok.

A hangsúlyt a kontratámadások gyakorlására fektették a hétvégén, ennek megfelelően voltak felépítve az edzések. Szögmozgásból kombinációkat, súlypontmozgatást és ellentámadásokat gyakorolhattak a résztvevők. Zárásként pedig Hanshi Lévai László tartott egy kés elleni önvédelmi edzést.


Összegezve egy remek hétvégét tudhatnak maguk mögött a táborban résztvevők, remek közösséget alkotva fejleszthették már meglévő tudásukat, készülve az előttük álló kemény megmérettetésekre.