A sikerek útján - Spéth Norbert

speth-norbert-ellenfelem


A fiatal tehetségek bemutatására szakosodott rovatunk megállíthatatlanul robog előre. Köszönhető ez természetesen leginkább annak, hogy kis hazánk bizony bővelkedik a küzdősportok terén is az elhivatott, tehetséges sportolókkal, akik szép csendben, a rivaldafényből és fősodratból sajnos némiképp kiszorítva, de teszik a dolgukat és sorra hozzák a szebbnél szebb eredményeket. Egy ilyen sportoló a többszörös IFMA muay thai magyar bajnok, 2014 májusában IFMA világbajnoki ezüstérmes és 2014 szeptemberében IFMA Muay Thai felnőtt Európa bajnoki címet elhódító, idén 20 éves Spéth Norbert is, aki születésnapját meg sem várva, a napokban lepte meg magát egy újabb, ezúttal egy horvátországi K-1 világkupa győzelemmel.


ellenfelem.hu: - Mesélj egy kicsit a kezdetekről Norbi! Véletlenül tévedtél le egy edzésre, ahogy sokan mások vagy volt valami sorsszerű abban, hogy egy napon átlépted a Küzdő SE küszöbét? Szerelem volt első látásra?


Spéth Norbert: - Ötödik éve már, hogy elkezdtem az edzést a Kazincbarcikai Küzdő SE miskolci szakosztályán, ahová egy jó barátom által kerültem le. Nagyon megtetszett, így azóta is ott ragadtam az edzéseken. Előtte is sportoltam - főként atletizáltam.


e: - Mit szóltak otthon? Nem ütköztél ellenállásba?


SN: - Eleinte édesanyám ellenezte a dolgot, mert féltett. Szerencsére rájött, hogy jó kezekben vagyok, és ha nem is teljesen, de le tudta vetkőzni magáról a nagyon erős anyai félelmet.


e: – Mi az, amire eddigi eredményeid közül a legbüszkébb vagy, ami különösen fontos neked?


SN: - A legbüszkébb az Európa bajnoki címemre vagyok.


e: - Jól látjuk, hogy - akárcsak a legtöbb kiváló edző -, Szepesi Attila is több nektek, mint egyszerűen az edzőtök?


SN: - Igen, jó a meglátás. Különösen jó kapcsolatom van az edzőmmel. Nem csak a teremben, de azon kívül is napi kapcsolatban vagyunk. Számos közös programunk van, és a lojalitás mindig is megvolt a másikkal szemben.


e: - A sokszor nehéz körülmények ellenére is, mely sajnos nem egy hazai klubot érint, a Küzdő SE bőven szállítja a szép eredményeket. Te miben látod a sikereitek titkát?


SN: - Legfőképpen a mentális felkészültséget tartom a sikereink titkának , hiszen ez lendít át minket a legnehezebb napokon is.


[gallery type="slideshow" link="none" ids="1064,3590,4578"]

e: - Mesélj egy kicsit nekünk legutóbbi versenyedről. Milyen volt a felkészülés? Voltak gátló tényezők, mint betegség vagy hasonlók?


SN: - Legutóbbi versenyem a napokban került megrendezésre, szerencsére nagyon jól éreztem a távolságot a ringben ezáltal sikerült elhoznom az aranyérmet. Felkészülésem is szerencsére zavartalanul zajlott , sem betegség sem más dolog nem gátolt meg abban , hogy maximálisan tudjak teljesíteni mind az edzések mind a verseny során.


e: - Hamarosan itt a Fight Night Hungary. Gondolom gőzerővel készülsz arra is. Erdős Attila nem kis falat. Alaposan készülsz belőle vagy inkább arra koncentrálsz, hogy te mit csinálsz majd a ringben?


SN: - Természetesen igen, a közeljövőben ez a legrangosabb versenyem. Tisztában vagyok az ellenfelem képességeivel, de mint minden versenyen, ezen is teljes magabiztossággal fogok a ringbe lépni.


e: - Komoly meccs előtt állsz, ezért tán nem szeretnél előre rohanni, de mik a további terveid és kilátásaid az idei évre? Hol láthatjuk még Spéth Norbertet 2015-ben?


SN: - Mindig csak a következő célra koncentrálok , a későbbi versenyekről bővebb információm még nincs, de biztosak lehettek benne, hogy számos versenyen részt fogok még venni idén!


Köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk a következő meccshez, valamint a 2015-ös évhez is természetesen! Reméljük hamarosan ismét beszámolhatunk majd rólad ‘Helyzetjelentés’ rovatunk keretében olvasóinknak!