Bor Barna bronzérmes Törökországban

Hatalmas mezőny, hatvanhét ország csaknem ötszáz judósa lépett tatamira a hétvégi török Grand Prix-n, Samsunban a mieink közül Bor Barna szerepelt a legjobban, a paksi óriás a nehézsúlyúak versenyében a dobogó harmadik fokára állhatott fel. - írja a judoinfo.hu


samsun


Nem kezdődött jól számunkra a samsuni GP: a nyitónapon Burján László (60 kg, Budaörsi SC) és Őri Felicián (66 kg, Ippon Judo Tatabánya) is elveszítette az első mérkőzését, s ezzel búcsúzott a küzdelmektől.


Ugyanígy járt a második versenynapon Ungvári Miklós (73 kg, Közgép-Ceglédi VSE) és Gercsák Szabina (70 kg, Hell-Miskolci JC) is, olimpiai ezüstérmesünket a negyedik intése miatt leléptették spanyol ellenfelével szemben, míg az ifjúsági olimpiai bajnokunk ugyancsak intésekkel kapott ki francia riválisától.


Jól kezdtek 81 kilósaink, Csoknyai László a portugál Limát intézte el ipponnal, de aztán a háromszoros pán-amerikai bajnok, a brazil Penalber elbúcsúztatta az Atomerőmű SE londoni olimpikonját. Ungvári Attila a román Bodirlau ellen intéssel nyert, majd az azeri Rasullut ipponnal győzte le. A legjobb nyolc közé jutásért a franciák világbajnoka, Loic Pietri következett, aki végül vazaris előnnyel fejezte be a meccset, s meg sem állt az aranyéremig – mindez csekély vigasz a ceglédiek búcsúzójának.


Vasárnapra két judósunk maradt, közülük a 100 kilogrammos Cirjenics Miklós nagy bravúrral kezdett, az Atomerőmű SE reménysége kiejtette a kétszeres olimpiai és háromszoros vb-érmes holland Grolt! Sajnos a folytatás már nem alakult ilyen szépen, az orosz Omarov ipponnal állította meg Cirjenics Miklóst.


A nehézsúlyúak versenyében Bor Barna erőnyerőként kezdett, majd ipponnal nyert a török Adiyaman ellen. A harmadik fordulóban ki-ki meccset vívott az osztrák Allerstorferrel, végül az intések döntöttek a magyar judós javára.




– Legközelebb május elején, a zágrábi Grand Prix-n indulok, de ebben az évben a bakui Európa Játékokon, illetve a kazahsztáni világbajnokságon való jó szereplés a fő cél. Szeretnék érmeket szerezni, és továbbra is jól menetelni a kvalifikációs sorozatban! - nyilatkozta ugyancsak a judoinfo.hu-nak Bor Barna



bor2015samsun1


A nyolc között a tunéziaiak klasszisa, Fajszal Dzsaballah következett, összesen hét intést hozott a meccs, ám az Atomerőmű SE versenyzője kapott eggyel többet, így Bor Barna a vigaszágon folytathatta. Ott előbb ipponnal legyőzte az orosz Bosztanovot, majd a bronzmeccsen intésekkel az ukrán Kammót is, így Hangyási László tanítványa a dobogó harmadik fokára állhatott. Ez volt Bor Barna pályafutásának huszonkettedik érme a Világkupa-sorozatban! A paksi óriás a riói olimpia felé újabb nagy lépést tett, a Törökországban megszerzett pontjaival a kvalifikációs rangsorban a tizedik helyre lépett előre!


Samsunban igen nagy mezőny vetélkedett az érmekért, a legjobban a holland válogatott szerepelt, amely 2 arany, 1 ezüst és 2 bronzéremmel szerezte meg az első helyezést az éremtáblázaton, megelőzve Azerbajdzsánt (2, 1, 0) és Üzbegisztánt (2, 0, 1). A mieink Bor Barna bronzérmének köszönhetően a tizenhatodik helyen zártak, holtversenyben tíz másik ország válogatottjával.


/forrás: judoinfo.hu/