Szellő Imre - Nincs megállás

szello-shalva


A Ferobox Event cirkálósúlyú klasszisa, Szellő Imre (5-0-0, 3 KO/TKO) szombaton nagyszerű győzelmet aratott a Ferobox ceglédi bokszgáláján.


A nagyszerű sportember már a 3. menetben megállította Erdei Zsolt korábbi ellenfelét, a grúz Shalva Jomardashvilit. Szellő Imre örömmel vállalkozott a küzdelem értékelésére.




"Ilyen végkifejletre számítottam, de nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan befejeződik majd a mérkőzés" - értékelte a ceglédi párharcot Szellő Imre. "A felkészülés alatt megnéztem Jomardashvili utolsó pár idegenbeli fellépéseit, azok alapján a korai menetekre veszélyesebbnek ítéltük meg. A taktikát is úgy dolgoztuk ki, hogy az első négy menetben csak egy-két ütéses kombinációkkal fogok operálni, mert csak a meccs második felében számítottunk a küzdelem esetleges idő előtti befejezésére."



A taktika viszont borult, amikor Jomardashvili a második menet legvégén "fejre állt". "Tényleg kemény ütés volt, és látszott, hogy szüksége van a számolás adata pihenőidő minden másodpercére" - folytatta a cirkálósúly magyar bajnoka . "Annak viszont kifejezetten örültem, hogy a harmadik menetre úgy jött ki, hogy mindent megtesz a győzelemért. Szerencsére a széles bombáit el tudtam kerülni, és tiszta ütésekkel megállítottam."


Emlékezetes, hogy Jomardashvili szemhéja a harmadik menetben felszakadt, de elsőre nem volt egyértelmű, hogy vétlen összefejeléstől, vagy ütéstől történt-e sérülés. "Ha engem kérdeznek a közvetlen küzdelem után, akkor én sem tudtam volna megmondani. Azóta visszanéztük és kiderült, hogy egy balcsapottól repedt fel. Egyébként úgy vélem, hogy miután ő adta fel a küzdelmet, és nem orvosi tanácsra lett beszüntetve, gyakorlatilag részletkérdés."