A 10.000 ütés napja

Július 25-én rendezik a 10.000 ütés napját, Hatvanban. A rendezvény célja, hogy megemlékezzen azon harcművészekre, küzdősportolókre, akik már nem lehetnek velünk, mert az örök küzdőtérre kellett távozniuk, az előttük történő tiszteletadás jeléül harcművészek és küzdősportolók 10.000 ütést fogunk végrehajtani.


 11037460_350210775177573_1006059897952098506_n


Szerkesztőségünknek az egyik szervező, Koczka Konstantin mesélt az eseményről:


Először is szeretnék nektek bemutatkozni. Koczka Konstantinnak hívnak 1976 évben születtem Hatvanban. A harcművészetekhez először 1984 évben kerültem közelebb Réti Róbert személyében akinél Hou Chuan Kung-fut tanultam amiben első mester fokozatot értem el. Azután az iskolák miatt ezt abba kellett hagynom és a közelben Hatvanban kerestem magamnak sportot. Itt beíratkoztam akkor még Kobudo néven futó stílusra amit egészen 1-kyu-ig műveltem és több helyen tartottam edzéseket is. Közben eljárogattam Szász Péterhez majd Dudás Attila Mesterekhez taekwon-do edzésekre is. Ide is több évig jártam de itt nem vizsgáztam csak egy alkalommal pénzügyi okok miatt. Mivel még iskolás voltam bejártam Kovács Gábor Mesterhez is Ju-Jitsu edzésekre is ahol szintén 4-5 évig edzettem. Edzettem még Karászi Sanyinál ahol aiki-dot tanultam de ez sajnos abba maradt mert nem volt elég tanuló. Ezek mellett Báti Zsoltnál is tanultam kis ideig Ninjutsut, is. 1993 évben Japánban Ifjúsági Junior kategóriában freestyle formagyakorlatban aranyérmet így világbajnoki címet szereztem.


2006 évben vizsgáztam le Olaszországban Erdőssi Zsolt tanítványaként aki jelenleg Amerikában él és oktat  Freestyle harci művészetekből 1 dan fokozatra majd 2014.08.16.-án Bécsben ugyanezen stílusban 2 dan fokozatra.


A rendezvénnyel kapcsolatosan : A 2014 és a 2015 évben is nagyon sok olyan cikket olvastam és sajnos több ismerősöm is akik harcművészetekkel foglalkozott elhunyt. Ők nem csak mesterek hanem tanítványok is voltak. Mivel sok emberrel beszéltem ezen esetekről és hát a nemzetközi vizsgák miatt külföldön is sok ismerősöm lett így úgy gondoltam hogy legyen egy olyan rendezvény melynek során a harcművészek, küzdősportolók, boxolók és mindezek rokonai ismerősei egy összejövetel során egyszerre róhatja le a tiszteletét ezen elhunyt sportolók és művészek előtt. Nem utolsó sorban ebben a mai rohanó világban legyen egy olyan nap ahol ezen emberek ismerkedhetnek, beszélgethetnek, megismerhetik egymás stílusát stb. Sajnos egyre többet hallok olyat hogy egymásra fújnak klubok, klubvezetők de én mivel ezzel nagyon rég foglalkozom úgy gondolom hogy nem az a lényeg hogy ki milyen stílust űz hanem hogy ún. egy családhoz tartozunk és tiszteljük egymást. Nekem a mestereim mindig azt tanították hogy hogy lehet egy kezdőtől is sokat tanulni és nem kell a másik felett semmilyen módon ítélkezni mert idézem " Ítélni csak Isten ítélhet, és mi nem vagyunk Istenek".


A rendezvényt 2015. 07.25-én délelőtt 10:00 órakor kezdenénk, így a beérkezés legkésőbb 09:30 órakor lenne hogy a regisztráció miatt minden elkészüljön időben. A rendezvény egy 1 perces néma csenddel kezdődne mely a tiszteletadás része lenne, majd 10.000 egyenes ütés kerülne végrehajtásra ami a kitartást és szintén a tiszteletet jelentené. 30 percenként lesznek szünetek így a végrehajtási idő 3 óra hossza körüli idő lesz. A végén lehetséges egy beszélgetés a tagok között illetve ha sikerül a szponzorokkal beszélni akkor lesz egy ajándék kisorsolása is mely sorszám alapján történik a résztvevők karjára felírt sorszámok alapján. A legvégén minden résztvevő kap egy emléklapot a napról hogy ezen részt vett.


Ebben a szervezés nagy része rám hárul, de segítségként kértem még fel benne kollégámat és barátomat Hornyák István 3 dan shito-ryu Mestert is, hogy minél több emberhez és tanítványához juttassa el az eseményt.