A sikerek útján - Varga Róbert

Sorozatunk újabb részében a már korábban bemutatott Miskolc Fight Team és a Vita Gym egyik ígéretes tehetségével ismerkedhettek meg, aki nem más, mint Varga Róbert. 




[caption id="attachment_5073" align="aligncenter" width="339"]11046219_1567089366897732_8155836613837228035_n fotó: HFC Facebook/ Sárvári Melinda[/caption]

Robi eddig nem sokal hallatott magáról, mi is először egy szegedi amatőr versenyen láttuk élőben, tavaly novemberben,  akkori teljesítménye alapján is sejteni lehetett, hogy jó útán jár a fejlődésben, és ha így halad tovább, akkor nem kerülik el a komoly sikerek.


Idén aztán újra feltűnt, ezúttal már profi szabályrendszerben, ellenfele pedig a számára már nem ismeretlen szegedi, Csernicsek László volt. A mérkőzést Robi nyerte, de amit a 2x5 perc alatt látni lehetett, azért mindkét srác csak elismerést érdemel, a hazai színvonalból magasan kiemelkedő, technikás mérkőzést láthattunk. Ne is szaladjunk azért ennyire előre, nézzük, hogy Robi honnan is indult a kezdetekkor.


"Elsőnek álló harccal kezdtem megismerkedni, még 14-15-16 éves koromban (kisebb nagyobb megszakításokkal), majd 16 éves koromtól kezdtem komolyabban belevágni a boxba, amit 18-19 éves koromig műveltem." - kezdte Robi


ellenfelem.hu: - Minek volt köszönhető, hogy kedvet kaptál végül az MMA-hoz?


Varga Róbert.: - Abba hagytam a boxot, elvágytam más felé. Kipróbáltam a thai boxot, más helyeken a boxot, új ellenfelekkel szerettem volna találkozni stb., és végül Kazincbarcikára keveredtem, ott volt MMA edzés amit a mostani földharc edzőm Győrfi Karcsi tartott, és neki is volt köszönhető, hogy megszerettem az MMA-t.




[caption id="attachment_5075" align="aligncenter" width="550"]11096384_1567089683564367_6923298444856311401_n fotó: HFC Facebook/ Sárvári Melinda[/caption]

e.: - A Vita Gym-ben és a Miskolc Fight Team-nél zajlanak a felkészüléseid. Hogy áll össze a heti programod?


V.R.: - A Vita Gym-ban Krisztián és Kristóf naponta 2 (olykor 3) alkalmat biztosít az edzésre, így könnyen össze tudom egyeztetni a földharc edzéseimmel, ami a Miskolc Fight Teamnél zajlik, Győrfi Károly vezérletével. Mindkét hely nagyon szuper, csak ajánlani tudom mindenkinek, akár kezdő, akár haladóról legyen szó!


e.: - Tervezed-e, hogy az MMA mellett akár földharcban, vagy esetleg K-1 szabályrendszerben külön-külön is versenyzel majd?


V.R.: - Hát, kifejezetten csak a földharcot még nem próbáltam , az edzéseken kívül verseny körülmények közt, de ez bármikor változhat, ha úgy hozza a sors. K-1-ben indultam már korábban, és tervezem is, hogy ezután is így lesz, hasznos része a felkészülésemnek!


 e.: - A szegedi Csernicsek Lászlóval már többször találkoztatok a szorítóban. Legutóbbi mérkőzésetek az elmúlt időszak legszínvonalasabb hazai MMA mérkőzősét hozta. Mesélj kicsit, milyen volt a mérkőzés belülről? 


V.R.: - Belülről teljesen kiegyensulyozottnak éreztem magam, hála a megfelelő edzésmunkáknak, amit edzőimnek köszönhetek. Valamint, mind a két menetet úgymond "kiéhezve" vártam, próbáltam nem elveszteni a fejem és lehiggadni, mert az sem jó ha fejvesztve megyek csak előre!


e.: - Kik azok, akikre felnézel, esetleg példaképként tekintesz?


V.R.:  - Kifejezetten olyan tipikus példaképeim nincsenek, inkább az edzőim, akikre fel tudok nézni. A példaképek is legtöbbször azért vannak, hogy motiváljanak, és ha ezt veszem alapul, engem akik motiválnak azok az épp körülöttem lévők: edző partnerek, edzők... Összegezve nincsen példaképem, és kedvenc sportolóm sem!


e.: Köszönjük a válaszokat, és további sok sikert kívánunk!

Related Posts:

  • Heti összefoglaló (66.) A legtöbb klubnál és egyesületnél az elmúlt napok már az év zárásának jegyében teltek, díjátadók és övvizsgák szerepeltek a programban, és még egy Harcosok Klubja gála is jutott a hét végére. Szóval akad miből csemegézni ma … Tovább
  • A Halker-KirályTeam készen áll a Világbajnokságra!A Halker-KirályTeam történetében mérföldkőnek tekinthető 2015 szeptember 12-e, ugyanis az elmúlt 10 évvel ellentétben, más szabályrendszerben is válogatottságot szereztek felnőtt versenyzőik.A mai modern pointfighting szabály… Tovább
  • HK21 - Erdős József nyerte az övetAz aTerem Harcművészeti Központban tegnap lezajlott a Harcosok Klubja Versenysorozat 21. gálája, melynek programjában helyet kapott a Mesterek csatája 2. felvonása is.A Harcosok Klubja tegnap 21. alkalommal nyitott ki, melyne… Tovább
  • Heti összefoglalóA barátságtalan időjárással indult hét a végére érve egész kellemes, tavaszias hőmérsékletre emelkedett, így minden adott volt, hogy egy szép hétvége elé nézhessünk, ezt megfejelve azzal, hogy szombat este lezajlott az újabb … Tovább
  • HFC 11 – Visszatérés Debrecenbe![caption id="attachment_9515" align="aligncenter" width="503"] fotó: HFC[/caption]A hétvégén újabb gálát prezentál a Hungarian Fight Championship. A helyszín ismét vidéken lesz, Zalaegerszeg után most Debrecenbe utazik a show… Tovább