Baranyi Richárd: Teher, ami nem nyomja a vállamat

A Ferobox Event pénteken, a Kalász Sportcsarnokban rendezi következő élő televíziós bokszgáláját, melynek programjában a feltörekvő félnehézsúlyú Baranyi Richárdra is fontos megmérettetés vár.


magyar_ring_15.04.17_A2_ok


A hibátlan mérlegű kecskeméti ökölvívó az argentin Pablo Sosa ellen lép szorítókötelek közé Budapesten, így Baranyi első alkalommal meccsel tengerentúli riválissal. Sosa ráadásul elég masszív bunyós benyomását keltette az eddigi küzdelmei során, hiszen még soha nem ütötték ki, és a remek képességű német Eduard Gutknecht ellen – aki legyőzte Balzsayt – bizonyított, és egy győzelemmel felérő döntetlennel távozott Németországból.


„Láttam Sosát, megnéztem több korábbi mérkőzését, kemény masszív bunyós” – mondta a riválisáról Baranyi. „A felvételek sok dologban segítik a bokszolók felkészülését, azonban nem minden kérdésre adnak használható választ. Az biztos, hogy eléggé keményfejű ökölvívónak látszik, aki jól osztja be az erejét, ezért nekem is figyelnem kell a helyes erőbeosztásra.”


baranyi




Baranyi Richárd (10-0) mindazonáltal bízik a képességeiben, így optimistán várja a nyolc menetre tervezett pénteki párharcot. „Sosa a meccsek elején főleg egy, legfeljebb két ütéssel operál, s szerintem technikailag és taktikailag jobb vagyok nála. Most is arra készülök, hogy a meccs elején élesben felmérem a képességeit, majd a folytatásban a leghatásosabb taktikával kerekedek felül rajta. Ha kell, kontrabunyót csinálok, vagy ha arra van szükség, akkor közelről harcolok ellene.”


Baranyi az idei esztendőben az eddigieknél nagyobb szerepet kap a Ferobox Event bokszgáláin, és ezt a 24 éves ökölvívó lelkesen várja. „Ez egy olyan teher, ami nem nyomja a vállamat, mert én magam is magasra tettem a lécet, ami a céljaimat illeti. Mindig teljesíteni kell, hogy magasabbra jussak. Örülök, és köszönöm, hogy ehhez minden segítségek megkapok a Ferobox Eventtől.”


Az április 17-én megrendezésre kerülő budapesti rendezvényen ismét kisorsolnak egy dedikált SAMAN bokszkesztyűt, a Székely Budo-Sport Kft. jóvoltából, vagyis aki többek között Bedák Zsolt, Szellő Imre, Baranyi Richárd, Laki Róbert vagy Bozai Gyula aláírására vágyik, és szerencsés, az egy különleges sportereklyén viheti haza a kedvencek szignóját.


A hivatalos mérlegelésre csütörtökön, 17 órától kerül sor a Holiday Beach Budapest hotelben (III. kerület, Piroska utca 3-5).


A gálát a Duna World csatorna sugározza élőben, ami azért is jó hír, mert a magyar ökölvívók és mérkőzéseik ezáltal Európán kívül Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ausztráliában és Új-Zélandon is láthatóak lesznek. A Duna World Európában kódolatlanul az Eutelsat 9A műholdról érhető el.


Belépőjegyeket a www.budopest.hu oldalon lehet vásárolni, további részletek a www.ferobox.com weboldalon, valamint az esemény Facebook oldalán.


forrás: ferobox.com