Ezúttal nagy bunyóra számít Bedák Zsolt

A Ferobox Event április 17-én a Kalászi Sportcsarnokban rendezi következő nagyszabású élő televíziós bokszgáláját, melyen ismét főszerep vár a vállalkozás egyik legnépszerűbb bunyósára, Bedák Zsoltra.


magyar_ring_15.04.17_A2_ok


A kispehelysúlyú WBO Európa-bajnok ökölvívó márciusban is kötelek közé lépett, ám a győzelmét saját bevallása szerint is beárnyékolta az akkori rivális, Orlando Solano harcmodora, akit inaktivitás miatt le is léptetett a mérkőzésvezető.




„Én mindent elkövettem, hogy jó mérkőzés legyen, de Solano csak futott, vagy fogott. Bosszús voltam, de ez már a múlt.” – fogalmazott Bedák Zsolt.




Bedák április 17-én a spanyol Sergio Romero (8-4-3) ellen lép kötelek közé egy 8 menetre tervezett küzdelem során. „Láttam róla egy felvételt, bár akkor éppen megsérült, de az alapján bátran kijelenthetem, hogy remek bunyó lesz” – jelentette ki. „Nem akarok jóslásokba bocsátkozni, de nagyon jó állapotban vagyok, hisz Cegléd után csak egy hetet pihentem, és utána azonnal folytattam az edzéseket. Nagyon jól megy a kesztyűzés, s még két hetem van a formám csiszolására.”


Bedák Zsolt


A gálát a Duna World csatorna sugározza élőben, ami azért is jó hír, mert a magyar ökölvívók és mérkőzéseik ezáltal Európán kívül Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ausztráliában és Új-Zélandon is láthatóak lesznek. A Duna World Európában kódolatlanul az Eutelsat 9A műholdról érhető el.


A belépőjegyek árusítása a www.budopest.hu oldalán már megkezdődött, további részletek a www.ferobox.com weboldalon, valamint az esemény Facebook oldalán.


forrás: ferobox.com