III. Global Grappling Csapatbajnokság - Beszámoló

A hétvégi III. Global Grappling csapatbajnokságról Berkes László versenyigazgató írt nekünk:


kuzdelem


2015 április 25-én Hatvanban, a Kodály Zoltán Általános Iskola tornacsarnokában rendeztük meg négy tatamin a Global Grappling harmadik Csapatbajnokságát. Kellett a négy tatami, hiszen míg az előző Csapatbajnokságokon három, illetve hét csapat indult, most a Gi Grappling és a NoGi Grappling versenyszámokban összesen 24 csapat nevezett. Sikerült megrendeznünk mind a két versenyszámban a Gyermek, a Junior és a Felnőtt Csapatbajnokságot is.


A Global Grappling rendszerében minden Csapatpárbaj öt egyéni mérkőzésből áll öt súlycsoportban. Ezek a Gyermekek esetében 30, 35, 40, 45 és 50 kg., a Junioroknál 45, 50, 55, 60 és 70 kg., a Felnőtteknél 70, 75, 85, 95 és 105 kg. Az öt pozícióra 4 és 8 fő közötti létszámú csapatokat lehetett nevezni. A Felnőtt Csapatbajnokságokat két csoportos rendszerben bonyolítottuk le, egy csoporton belül körmérkőzéssel, majd az egyik csoport győztese vívta az elődöntőt a másik csoport második helyezett csapatával, végül az elődöntők győztesei küzdhettek az 1. helyért, vesztesei a 3. helyért. Mind a Gi grappling, mind a NoGi Grappling versenyszámban a győztes csapatnak öt csapatpárbajt (25 egyéni mérkőzést) kellett vívnia.


junior_NoGi


A Felnőtteknél Gi Grappling-ben a győztes a Gracie Barra Hungary csapata lett, míg NoGi Grappling-ben a Dorogi Nehézatlétikai Club csapata. Mindkét csapat csak ebben a versenyszámban indult és egyedülálló módon mind az öt csapatpárbaját megnyerte! Gratulálunk! Kivételes teljesítményt rajtuk kívül más csapat is produkált, megemlíthetjük a Szolnok Judo 61' SE csapatát, akik egyedül nyertek a Felnőttek között két kupát, mind Gi-ben, mind NoGi-ben az első három közé jutottak. Volt olyan versenyzőjük, aki a két versenyszámban összesen 10 meccsen több, mint 60 percet küzdött! Gratulálunk!


felnott_nogi


Kiemelésre méltó még a Tatami Centrum Plusz csapata, akik a mindkét versenyszámban elsők lettek, ez csak nekik sikerült. Ők a Juniorok között versenyeztek. Hősiesen küzdött és a legjobb négy közé jutott a mindössze négy fővel kiálló Koko Fight Club csapata, ahol egy-egy versenyzőjük kénytelen volt mind az öt csapatpárbajban két súlycsoportban is küzdeni. A legtöbb helyezést a Miskolci Ju Jitsu Egyesület szerezte, a hat Csapatbajnokságban egy első és négy második helyezést sikerült begyűjteniük! Gratulálunk!


A III. Global Grappling Csapatbajnokság végeredménye:


Gi Gyermek Csapatbajnokság




  1. Miskolci Ju Jitsu Egyesület

  2. Tatami Centrum - GB Kecskemét


 Gi Junior Csapatbajnokság




  1. Tatami Centrum Plusz

  2. Miskolci Ju Jitsu Egyesület


Gi Felnőtt Csapatbajnokság




  1. Gracie Barra Hungary

  2. Szolnok Judo 61' SE

  3. Gracie Barra PIT

  4. Koko Fight Club


Nevezett még a Tatami Centrum, a Gracie Barra Fülöpháza és a Miskolci Ju Jitsu Egyesület csapata.


NoGi Gyermek Csapatbajnokság




  1. Tatami Centrum - GB Kecskemét

  2. Miskolci Ju Jitsu Egyesület


NoGi Junior Csapatbajnokság




  1. Tatami Centrum Plusz

  2. Miskolci Ju Jitsu Egyesület

  3. Mezőcsáti Harcosok Klubja


NoGi Felnőtt Csapatbajnokság




  1. Dorogi Nehézatlétikai Club

  2. Miskolci Ju Jitsu Egyesület

  3. Szolnok Judo 61' SE

  4. Gracie Barra PIT


Nevezett még a Tatami Centrum, a Gracie Barra Fülöpháza, a Koko Fight Club és a Mezőcsáti Harcosok Klubja csapata.