Laki Róbert hazai pályán javítana

A múlt pénteki Ferobox Event gálán a vállalkozás fiatal, pehelysúlyú versenyzője, Laki Róbert is kötelek közé lépett, és egy végletekig izgalmas, látványos mérkőzést vívott spanyol ellenfelével.


A budapesti bokszgálán Laki Róbert (8-0-1) a spanyol Sergio Romero (8-4-4) ellen lépett szorítóba, akit előzetesen a szervezők Bedák Zsoltnak szántak. A párharc első felében a magyar fiú látszott jobbnak, míg a hajrá a vendégbunyósé volt. A remek, izgalmas összecsapás végén a bírók döntetlent hirdettek, bár Laki érezhetően nem volt elégedett saját teljesítményével.


Budakalász_354




„Nem úgy sikerült ez a mérkőzés, ahogy azt elterveztem, nagyon elégedetlen vagyok a teljesítményemmel. Úgy gondolom ennél sokkal többre vagyok képes” – kezdte az értékelést Laki. „A küzdelem elején még minden jól ment, aztán érthetetlenül lelassultam, elfáradtam és magamra húztam az ellenfelem. Valamiért kicsit az erőmmel is elkészültem. Egész egyszerűen nem tudtam a holtponton átbillenni.”



A kecskeméti bokszoló mindezek ellenére optimistán tekint a május 22-i rendezvényre, ahol hazai pályán javíthatja kisebb megingását. „Fizikailag kell sokat javulnom, így az előttem álló bő egy hónapban az erőnléti edzésekre helyezzük a hangsúlyt. Ez volt az első hat menetes mérkőzésem, még soha nem töltöttem ennyi időt a ringben. Kecskeméten olyan formában fogok kötelek közé lépni, hogy magam is elégedett legyek a teljesítményemmel.”




 forrás: ferobox.com