Heti összefoglaló

Ugyan nem hozott olyan sok érmet és sikert ez a hét a magyar küzdősportban, mint például az előtte lévő, amikor a szegedi Világkupán 277-szer állhattak fel magyar versenyzők a dobogóra, de panaszra most lehetett okunk, volt miből csemegézni a héten is. Nézzük sorban a legfontosabb eseményeket.

IMG_0866



Hétfőn judoval indítottuk a hetet, méghozzá egy remek hírrel, Bor Barna remek teljesítménnyel ezüstérmes lett a World Judo Masters versenyen, és ezzel újra a súlycsoport legjobbjai közé küzdötte vissza magát.Maradtunk tovább a Gi-s sportoknál, a IV. Budajenő Kempo Kupa eredményeivel folytattuk.Estére a hét legolvasottabb híre maradt, a XXI. Kick-Box Világkupa beszámolója, melyből kiderül,hogy 277 magyar éremmel zártuk a szegedi versenyt.

Keddre is volt kempos hírünk, Kovács Alexandra beszámolójával jelentkeztünk, aki a felnőtt Országos Bajnokságon ért el szép eredményeket.

kovacsszandiOB2

A déli ebédet követően birkózásra váltottunk, a világbajnok Sastin Mariann újra összecsapott Barka Emesével, Bulgária után ezúttal Németországban, és ezúttal Sastin bizonyult jobbnak, aki aztán meg sem állt a dobogó legfelsőbb fokáig.

Estére egy a kedvelt sportpszichológia rovatunk folytatódott, benne a célkitűzések szerepéről, példaként pedig az UFC váltósúlyú bajnokának, Chris Weidmannak a gondolataival.

Elérve a hét feléhez a szerdát az "Egy harcos naplója" sorozat következő részével kezdtük. Számszerit a negyedikkel.

Folytatásban újra judora váltottunk. A balatonfüredi Veterán Judo EB beharangozóját olvashattátok. 100 magyar indulóért szoríthattunk ezen a hétvégén.

Este az ütközet utáni interjúnk következett az utóbbi időszak legkomolyabb külföldön elért eredményét szállító Benedek Zsolttal, aki sikeresen vette az első akadályt a SuperKombat gáláján.

Benedek_Zsolt-vs-Bogdan_Nastase-1

Csütörtökön Szellő Imrével rajtoltunk. A cirkálósúlyú magyar tehetség újabb kemény mérkőzésen van túl erről mesél a cikkben.

Este újabb interjú következett, ezúttal Rehák Györggyel, téma a következő Fight Night Hungary gála volt.

Pénteken a Zen Bu Kan Kempo felnőtt Országos Bajnokságának eredményeit hoztuk le elsőként, melyről Kovács Alexandra beszámolóját már korábban olvashattátok.

Majd egy bejelentést tettünk közzé egy készülő interjúról a legendás Carlson Gracie fiával, Carlson Gracie Jr.-ral beszélgettünk a budapesti látogatása során. Az elkészült anyagot hamarosan olvashatjátok.

Ezután az "Egy harcos naplója" ötödik része következett. Elérve az estéhez újabb "Ütközet után" interjúval kedveskedtünk nektek, főszerepben ezúttal Birics Tamással, aki a novemberi Görbics Gábor ellen megvívott mérkőzés után győzelemmel tért vissza.

birics

Szombaton még a Ferobox gálája volt a téma. Bogdán Zsolt "Golyó" sérülten, de magabiztosan nyert a korábbi Európa-bajnok francia ellenfele ellen.

Az idő rendkívül alkalmas volt rá, így egy kis szabadtéri edzésre ösztönöztünk benneteket, melynek praktikus kelléke a kettlebell volt ezúttal.

Szombat este aztán egy másik állandó rovatunk a "Helyzetjelentés" következett, benne az Ausztráliában élő magyar lánnyal, Komlós Rozival, akit a most hétvégén sorra kerülő mérkőzése előtt kérdeztünk.

Komlos_Rozi_update

Ma, azaz vasárnap a Budapesten rendezendő judo Grand Prix magyar résztvevőiek névsorát közültük. Negyvenhét magyar indulóért szoríthatunk majd június 13-án és 14-én.

judo_válogatott

Kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség