Sérülten, de magabiztosan nyert Golyó

Az utolsó tavaszi Ferobox Event gála főmérkőzését Bogdán „Golyó” Zsolt (10-0) vívta, aki a franciák korábbi Európa-bajnoka, Jean Marc Monrose (27-9) ellen meccselt Kecskeméten.


Golyó


A nehézsúlyú fenegyerek változatos, izgalmas mérkőzésen, tíz menetben, egyhangú pontozással diadalmaskodott, pedig „Golyó” a küzdelem során komoly vállsérülést szenvedett.




„Hosszú és kemény mérkőzés volt, ráadásul a hatodik vagy a hetedik menetben megsérült a vállam, szóval a hajrában már nagyon szenvedtem” – fogalmazta meg érzéseit Bogdán. „Minden tiszteletem Jean Marc Monrose-é, aki végig bátran, és nagy szívvel harcolt. Úgy gondoltam, hogy legkésőbb az ötödik menetben elfárad, mivel jó egy éve nem volt mérkőzése, és komoly súlygyarapodáson ment át. De ezért igazi profi, a rutin és az elszántság átsegítette ezeken.”




A magyar ökölvívó összességében elégedett a ringben mutatott produkciójával, annak ellenére, hogy elismeri, tud ő ennél még jobban is küzdeni. „Igen kemény mérkőzés volt, sok adok-kapokkal. Úgy gondolom, hogy az első menetek szorosabbak voltak, de a negyedik menettől a ritmusváltásokkal sikerült vékonyan elvinni a tíz pontokat. Az utolsót azt határozottan elvesztettem, de ezen nem lepődtem meg, mivel már hatalmas fájdalmaim voltak.”


„A mérkőzés előtt úgy éreztem, hogy jó formában vagyok, de úgy gondolom, így utólag, hogy túledzettem magam, s a végére nem tudtam visszatöltődni. Ezekre a dolgokra jobban kell figyelnünk a következőkben. Egy jó és rutinos ellenféllel találkoztam és győztem, és ebből a meccsből is előnyt kell kovácsolnunk, ahogy eddig minden mérkőzésemből” – zárta az értékelést az újpesti vagány.


„Golyó” jelenleg a megérdemelt pihenőjét tölti, valamint kezelteti sérült vállát, ugyanakkor már az őszi mérkőzései lebegnek a szeme előtt. „Most egy kis pihenő, és a vállam gyógyulása következik, aztán folytatjuk az utunkat. Silló István barátom és menedzserem, akinek rettentő hálás vagyok, valamint az RC Media és az RC News teljes csapata, illetve, nem utolsó sorban Rácz Félix segítenek mindenben, így csak a bunyóra koncentrálhatok”.






 /fotó: felixpromotion.hu/

/forrás: ferobox.com/