Furkó László: Világbajnok akarok lenni

Két villággyőzelem után egy sokkal nehezebb kihívás elé néz Furkó László, aki a magyar válogatott tagjaként utazik a prágai MMA Világbajnokságra.

[caption width="550" id="attachment_9921" align="aligncenter"]furkolaszlo Fotó: BSK Crossfight[/caption]

Laci az őszt egy külföldi mérkőzéssel indította. A német szervezésű Young Blood Night gálák hangulatát már több magyar versenyző is megtapasztalhatta korábban, a közönségre és a szervezésre ezúttal sem volt panasz. Ami pedig a legfontosabb, hogy magyar győzelmekben gazdag estét láthatott a kilátogató közönség. Kovács Kálmán után Furkó Laci keze is magasba lendült. Erről a mérkőzésről kérdeztük elsőként.


„Extra feszültség nem, inkább nagy tűz volt benne a mérkőzés előtt, nagyon vártam már, hogy újra bunyózhassak. A cél az volt, hogy a mérkőzés idejére legyen kész állapotban, és ez most megfelelően ki is jött. A szabályismertetéskor már láttam az ellenfelem szemében, hogy nekem fog esni azonnal a kezdésnél, így is lett. Egy ütésváltás után homlokon találtam egy jobb horoggal, ami után a földön folytattuk, de éreztem akkor, hogy van még benne erő, így nem akartam elkapkodni a befejezést. A türelem meghozta gyümölcsét, és hamarosan leállította a bíró a mérkőzést.


A gyors győzelem után ismét az edzőteremben találtam magát, hiszen november 14-én már Budapesten a BSK Crossfight gáláján lépett ringbe a román Magnut Dan ellen, ahol ismét nem volt szükség túlórára:



[caption width="502" id="attachment_9922" align="aligncenter"]furkolaszlo_gnp Fotó: BSK Crossfight[/caption]

"Két nagyobb rúgás után már éreztem belülről, hogy megtört a román. Földre vittem, ahol aztán több tiszta kalapácsütés után a bíró beszüntette a mérkőzést. A hazai közönség miatt nagyobb volt bennem a bizonyítási vágy, örülök, hogy sikerült gyorsan befejeznem. Sérülést egyik mérkőzés közben sem szenvedtem el."


A héten várhatóan egy jóval nehezebbnek ígérkező megmérettetés előtt áll Laci (és a magyar MMA válogatott) a prágai WMMAA Világbajnokságon. Amit megemelőzően nem csak az edzőteremben kell a súlyokkal szenvednie, hanem a mérlegen is. Vasárnap ugyanis még 77 kg körül volt, csütörtökön a mérlegelésen viszont már nem lehet nehezebb 70,3 kg-ná Célja közt mi más szerepel, mint a világbajnoki cím!


"Komoly és erős mezőny várható Prágában. A résztvevő országok minden versenyzője komoly válogatókon esett át az indulás jogáért. Így mindenki valóban a legjobbjait hozza erre a világversenyre. A dobogóval elégedett lennék, de a világbajnoki címért utazok ki. Köszönettel tartozom a felkészülésemben nyújtott segítségért a Shield Security-nek és a BSK Crossfight termének." - zárta a beszélgetést Laci


A Világbajnokságra utazó magyar válogatottról ITT olvashatsz. A VB megnyitója pénteken lesz, ahol beszédet mond az MMA élő legendája, Fedor Emelianenko is!