Kickbox VB - egy Világbajnok, 10 döntős!

wako_fight


Kickbox vb! A pénteki napon eldőlt Dublinban, hogy kik léphetnek küzdőtérre a szombati egyéni döntőkben a kick-box világbajnokságon. A nagy tét nagy feszültséget is jelentett, hiszen egészen apró dolgok is eldönthettek ilyen fontos találkozókat.


A résztvevők abból a szempontból nyugodtabban küzdhettek, hogy tudták, már érmesek. Persze, abszolút nem volt mindegy, hogy a dobogó melyik fokára állhatnak fel, és az sem, hogy milyen színű lesz az érem.


A point-fighting válogatott szakvezetése így látta az eredményes pénteki szereplést:


„Csodálatos pénteknek örvendtek a magyar pointfighterek Dublinban! 57 kg-ban az újonc Veres Roland, korát meghazudtolóan verte az utóbbi 3 év bajnokát! Átmentve korosztályos sikerességét felnőttben is brillírozott! Hét ponttal, demoralizáló sikert aratott orosz ellenfelén!


63 kg-ban, testvére Veres Richárd a mai napon nehezebb mérkőzést vívott mint tegnap! A mérkőzés elején azonban óriási előnyre tett szert, és ezt sikerült megtartani a végéig!


69 kg-ban, Kiss Roland remekül küzdött rutinosabb, nevesebb ellenfele ellen. A mérkőzés utolsó szakaszáig 5 pontos előnnyel rendelkezett a magyar fiú, azonban megfordult a fejébe az, aminek nem szabad! És mint tudjuk „vérszagra gyűl az éji vad”! A belga versenyző az utolsó pillanatokban megfordította a mérkőzést.


79 kg-ban, Gömbös László nagyon kiélezett mérkőzésen veszített bolgár ellenfelével szemben!


Mórádi Zsolt mesteri munkával adott tanúbizonyságot arról, hogy ki az úr a háznál! Nagyon fiatal görög ellenfele méretes zakót viselhet a következő napokban!


Imre Tamás 94 kg-ban pedig a VB eddigi legjobb mérkőzésén győzte le olasz riválisát! Hatalmas gátat szakított át az igencsak tehetséges magyar fiú!


Az utolsó férfi súlyban is magyar győzelemnek örülhetünk. Angol riválisát 9 ponttal verte Jároszkievicz Krisztián.


A nőknél is hasonló parádékat vártunk, és láthattunk is! Szabó Dorina a maga fiatalos csibészségével vette fel a versenyt a súlycsoport királynőjével, az olasz Luisa Gulottival. Ha a bírók pedig nem támogatják annyira a sztárt, akkor bizony nem lett volna nüansznyi 1 pontos olasz siker.


Kádas Adrienn csodát téve sérülése után, újra visszaért a legjobbak közé. Világbajnoki címe után, sérülésből felépülve bronz a jutalma! Nagy Henrietta továbbra is szárnyal! Rossz sorsolását követően két legnagyobb riválisát is technikai KO-val zavarta haza! Kimagaslik ragyogása a női mezőnyből!


Kondár Anna a maga rutinjával, és technikai fölényével őrölte be angol ellenfelet! Újabb magabiztos siker!


Holnap hét döntős vár ránk! És a csapat küzdelem!”


Point-fightingban tehát hét versenyzőnk döntőzik szombaton, de a bronzérmeseknek sincs mit szégyenkezniük. Light-contactban Dancsó Zoli mindent megpróbált a fiatal ukrán ellenféllel szemben, aki kondícionálisan jobban bírta a hajrát, s ha nem is nagy különbséggel, de megállította Zolit. Dancsó Zoltán így tizedik amatőr világbajnokságáról is érmesen térhet haza.


Vágner Vivien, aki hosszú kihagyás után tért vissza, egy becsületesen végighajtott küzdelem után lett bronzérmes. Az első menet nem igazán sikerült, a norvég ellenfél a második menetben elhúzott, s ezt már nem lehetett a rohamozó harmadik menettel behozni. A bronzérem így is nagy érték.


Busa Gabriella viszont tovább robogott, s döntőbe került az osztrák rivális legyőzésével. A döntőben a női mezőny egyik legrutinosabb, de verhető tagjával kerül szembe, s reméljük, Busa Gabi legyőzi majd Godzinát.


A ringben Görbics Gábor alulmaradt a nagy orosz rivális ellen, de… nem csak saját maga, hanem több semleges szakember szerint is Gábor volt a jobb, a kár csak az, hogy a bírók másképpen látták.


Nem kellett amúgy nagy jósnak lenni, hogy ez egy előre hozott döntőnek felelt meg. Gábort ismerve elmondhatjuk, hogy folytatása következik. Mint ahogy Bordás Annamária és Brunner Boglárka is folytatja - már szombaton a döntőben.


Annamária oroszt vert meg ami, a ringben mindig jelentős fegyverténynek számít. Mindkettőjük ellenfele a fináléban leküzdhetőnek látszik, reméljük, nem a küszöbön botlanak meg a lányok!


Veteránjaink közül mind Gál Attila, mind Tóth István megtett mindent a döntőben, de most az ellenfelek nyertek. Az ezüst is szépen csillog, főképpen annak a fényében, hogy nálunk nincs még igazán nagy hagyománya a veterán bajnokságoknak és versenyeknek.


És a nap nyertese, Szuknai Zsuzsa. Az elnyűhetetlen szegedi csaj, aki volt full-contactos, lightozott is, eredményesnek bizonyult női ökölvívásban is, aztán boxedző lett, majd női box válogatott kapitánya, ökölvívó iskola vezető és most VILÁGBAJNOK!


Harcosan nyerte a döntőt a magyar csapat nagy örömére. Zsuzsi gratulálunk! Szerény egyénisége, harcossága, akaratereje mellett most a világbajnoki cím megszerzése is példaképpen szolgál. S reméljük, ezt a példát a szombati döntőseink követik. HAJRÁ MAGYAROK!


Eredmények. péntek (*-val jelezve a győzteseket)


POINT-FIGHTING:


57 kg. *Veres Roland – Maxim Fagyejev (Oroszország) a döntőbe jutásért
63 kg. *Veres Richárd – Sam Sparks (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért
69 kg. Kiss Roland – *Nick Ramael (Belgium) a döntőbe jutásért
79 kg. Gömbös László – *Emanuil Dimitrov (Bulgária) a döntőbe jutásért
84 kg. *Mórádi Zsolt – Stefanos Zotto (Görögország) a döntőbe jutásért
94 kg. *Imre Tamás – Paolo Niceforo (Olaszország) a döntőbe jutásért
+94 kg. *Jároszkievicz Krisztián – Chris Aston (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért
60 kg. Szabó Dorina – *Luisa Gullotti (Olaszország) a döntőbe jutásért
65 kg. Kádas Adrienn – *Natasha Baldwin (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért
70 kg. *Nagy Henrietta – Nicole Pelland (USA) a döntőbe jutásért
+70 kg. *Kondár Anna - Gaynor Morgan (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért


Veteránok


+94 kg. Gál Attila – *Dave Heffernan (Írország) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ


FULL-CONTACT


67 kg.Görbics Gábor – *Makszim Prokofjev (Oroszország) a döntőbe jutásért
56 kg. *Bordás Annamária – Valentina Filatova (Oroszország) a döntőbe jutásért
+70 kg. *Brunner Boglárka – Ana Bajics (Horvátország) a döntőbe jutásért


LIGHT-CONTACT


89 kg. Dancsó Zoltán – *Artem Belov (Ukrajna) a döntőbe jutásért
55 kg.*Busa Gabriella - Sonja Stacher (Ausztria) a döntőbe jutásért
65 kg. Wágner Vivien - *Madelen Softeland (Norvégia) a döntőbe jutásért


Veteránok:


94 kg. Tóth István – *Liam Dale (Írország) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ
65 kg. *Szuknai Zsuzsa – Evelina Di Benedetto (Olaszország)
VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ


Szombati program:


POINT-FIGHTING:


57 kg. Veres Roland – Dylan Heffernan (Írország) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ
63 kg. Veres Richárd – Vjacseszlav Cserbakov (Oroszország) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ
84 kg. Mórádi Zsolt – Robbie McMenamy (Írország) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ
94 kg. Imre Tamás - Julio Lugo (USA) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ
+94 kg. Jároszkievicz Krisztián - Erdogan Celik (Németország)
VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ


70 kg. Nagy Henrietta - Gemma Upfold (Nagy-Britannia) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ
+70 kg. Kondár Anna – Deborah De Vita (Olaszország) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ


LIGHT-CONTACT


55 kg. Busa Gabriella – Dorota Godzina (Lengyelország) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ


FULL-CONTACT


56 kg. Bordás Annamária - Veronika Petrikova (Szlovákia) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ
+70 kg. Brunner Boglárka - Lucie Mlejnkova (Csehország) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ


A döntő eseményei a következő hivatkozásokon követhetők szombaton:


Tatami 1


https://www.youtube.com/watch?v=5ymYC2Hrhac

Tatami 2

https://www.youtube.com/watch?v=0Bvk_tj_QF4

Ring 1

https://www.youtube.com/watch?v=IMpyQritG-s

Gala Show

https://www.youtube.com/watch?v=YpWVzicjYns

-Gregor László