Sikeres évet zárt a Ledényi Judo Team

79 aranyat, 48 ezüstöt és 63 bronzot, összesen százkilencven érmet gyűjtött a Ledényi-csapat 2015-ben. Rengeteg bemutatón vettek részt és prominens személyek is szép számmal látogatták meg a klubot (például a vb-ezüstérmes Tóth Krisztián).

ledenyi

A TV-ben is több alkalommal szerepelt a csapat, amelyek közül kiemelkedő volt a Hír TV Befutó című műsorában leadott riport, amelyben az ifjú versenyzők is megszólaltak. Nagy sikerrel vették az edzőtáborok akadályait is, 2015-ben először vettek részt a bajai nemzetközi edzőtáborban.


Az országos bajnokságokon kiemelten teljesítettek a Ledényi JT judokái. Demeter Marcell diák A-korcsoportban aranyérmet, serdülő B-ben ezüstöt szerzett. Demeter Bendegúz hasonlóképpen teljesített, diák A-aranyérem és serdülő B-ezüst szerepel az ő gyűjteményében is. Ráadásul mindketten - a klub életében először - Heraklész-tagságot szereztek. Az egyesület minden tagja nagyon büszke rájuk.


ledenyi2015evzaro1


Merkulov Száva sérülésből felépülve a diák B-korcsoportban rögtön aranyéremmel örvendeztette meg az egyesületet. Plank Attila és Varga Olivér diák B-ben lettek bronzérmesek, Sánta Botond is bronzot szerzett a diák C-sek között, míg Csiszár Gergely az ifjúságiaknál lett ob-bronzérmes.


A Ledényi Judo Team reméli, hogy az idei év legalább olyan sikeres lesz, mint a 2015-ös volt. Köszönik a Magyar Judo Szövetség bizalmát, és dr. Tóth László elnök úr támogatását. Az összes egyesületnek sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kíván Ledényi Levente és Szabó Krisztián.


/forrás: judoinfo.hu/