Kickbox - 69 érem Olaszországból!

kickbox-halker-kiralyteamA 2015-ös év minden szempontból az eddigi legsikeresebb év volt a 30. születésnapját ünneplő csepeli Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia számára. Nos, Király István tanítványai nem érik be ennyivel, a hagyomány a 2016-os évben is folytatódni látszik. Az új év első versenyének, a Golden Glove 2016-nak az olaszországi Conegliano adott otthont, ahol 16 ország 1100 versenyzője vett részt.

A csak tatamis szakágakra kihegyezett kétnapos viadal első napja a light-contact és a kick-light szabályrendszerek súlycsoportos küzdelmeivel kezdődött. Ugyan a csepeliek specialitása a pointfighting kick-box, mégis sokan neveztek közülük a másik két szabályrendszer küzdelmeire is.


A nap zárásaként gyors és látványos csapatküzdelmekre került sor, ahol két fős csapatok szálltak harcba a győzelemért. A csepeliek stílusával nem igazán tudtak mit kezdeni az ellenfelek, holott ők igazán otthon voltak a saját light-contact szabályrendszerükben.


A szombati nap végére a KiralyTeamesek már minden csapattrófeát begyűjtöttek, és még csak ezután következett igazi erősségük, a vasárnapi pointfighting küzdelmek ideje, ahol ismét bebizonyosodott: a csepelieket bizony nagyon nehéz megszorongatni. Bár a mezőny háromnegyede olasz sportolókból állt, a hazai pálya és a hazai bírók ellenére a csepelieket egyszerűen nem lehetett megállítani!


Az egyéni súlycsoportos küzdelmeket követően a Grand Champion megmérettetések következtek. Felnőtt világbajnokaik jól vették az akadályokat, maguk mögé kényszerítették a riválisokat. A legjobb nyolc közé hat csepeli került, végül pedig Gömbös László végzett az élen.


Az összesített éremtáblán mindhárom tatamis szakág eredményei beleszámítottak, így összesen 23 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzéremmel a zsebükben indulhattak haza Király István mesteredző tanítványai. (A második, harmadik és negyedik legtöbb aranyérmet nyerő klubnak összesen lett annyi aranyérme, mint a csepeli Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia nagyszerű sportolóinak.)


Nem mellesleg a Debreczeni Team is ott járt, akik 5. helyen végeztek a csapattáblán, összesen 6 arannyal, 5 ezüsttel és 12 bronzzal, tehát 23 éremmel térve haza. A két csapat tehát 69 érmet szerzett Magyarországnak!


A KirályTeam részletes eredményei:


Aranyérmesek:


Hammer Máté, kadet 1 -28 kg
Erős Patrik Zsolt, kadet 1 +47 kg
Gombás Alexandra, Kadet 1 -32 kg
Simonics Elizabet, kadet 2 +65 kg
Veres Roland, -57 kg
Veres Richárd, -63 kg
Gömbös László, -74 kg
Gömbös László, -79 kg
Mórádi Zsolt, -84 kg
Imre Tamás, -89 kg
Imre Tamás, -94 kg
Szabó Dorina, -65 kg
Nagy Henrietta, +65 kg
Gömbös László, Grand Champion
Csapat -74 kg (Veres Richárd, Gömbös László)
Csapat +74 kg (Mórádi Zsolt, Jároszkievicz Krisztián)
Női Csapat (Nagy Henrietta, Szabó Dorina)
Veres Roland, -57 kg (Light-contact)
Veres Richárd, -63 kg (Light-contact)
Light-contact Csapat -74 kg (Veres Richárd, Gömbös László)
Light-contact Csapat +74 kg (Mórádi Zsolt, Jároszkievicz Krisztián)
Veres Richárd, -63 kg (Kick-light)
Hammer Martin, -69 kg (Kick-light)


Ezüstérmesek:


Wallandt Gergely, kadet 1 -28 kg
Hammer Máté, kadet 1 -32 kg
Cselovszki Patrik, kadet 2 -42 kg
Bálint Martin, kadet 2 -47 kg
Rozgonyi Boglárka, kadet 2 -50 kg
Berta Rebeka, junior -65 kg
Jároszkievicz Krisztián, -94 kg
Jároszkievicz Krisztián, +94 kg
Mórádi Zsolt, Grand Champion
Nagy Henrietta, Grand Champion
Sziffer Márton, kadet 2 -57 kg (Light-contact)
Hammer Martin, -69 kg (Light-contact)


Bronzérmesek:


Wallandt Gergely, kadet 1 -32 kg
Erős Patrik Zsolt, kadet 1 -47 kg
Rozgonyi Boglárka, kadet 1 -47 kg
Bálint Martin, kadet 2 -42 kg
Wolf Dávid, kadet 2 -42 kg
Simonics Elizabet, kadet 2 -65 kg
Varga Norbert, junior -69 kg
Imre Tamás, Grand Champion
Veres Richárd, Grand Champion
Szabó Dorina, Grand Champion
Hammer Márk, kadet 2 -52 kg (Light-contact)


/forrás: Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia FB oldala/