Folytatódik az Amatőr MMA Bajnokság

A hétvégén Debrecenben folytatódik a HMMAF Amatőr MMA Bajnoksága!

[caption id="attachment_14607" align="aligncenter" width="504"]hmmaf_szombathely fotó: HMMAF[/caption]

A harmadik évadját kezdi meg október 1-én, szombaton a HMMAF Amatőr MMA Bajnoksága! A helyszín ezúttal Debrecen!


A hétvégi forduló tétjét növeli, hogy egyúttal kvalifikációs verseny a november 22. és 26-a közt Prágában megrendezésre kerülő IMMAF Amatőr MMA Európa-bajnokságra! A debreceni forduló nyertesei a magyar válogatott „B” keretébe kerülnek majd be, azaz másodikként indulhatnak súlycsoportjukban.


A versenyre a juniorok 4000 forint, míg a felnőttek 5000 forint ellenében nevezhetnek, egészen szerda éjfélig! Nevezni azonban csak azok tudnak, akik előzetesen regisztrálva lettek a MOB által működtetett rendszerben! Erről bővebben a HMMAF oldalán olvashattok!


A hétvége programja 8 órakor a helyszíni regisztrációval és ezt követően az orvosi vizsgálattal indul majd. A versenytájékoztató és a szabályismertetés után a megnyitó 10:30 perckor veszi kezdetét a hivatalos kiírás szerint!


hmmaf_debrecen_plakat


HMMAF Amatőr MMA Bajnokság  3. évad 1. forduló
Időpont: 2016. Október, 01.
Helyszín: Debrecen, Agrártudományi Centrum Sportcsarnoka
Cím: 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.



Eredményes felkészülés és sérülésmentes versenyt kívánunk!