Heti összefoglaló (101.)

A fiatal versenyzőinké volt a főszerep az elmúlt héten. Kick-box és birkózó Világbajnokságon vettek részt juniorjaink, és mindkét versenyen szép számban gyűltek napról napra az érmek. Ezek mellett interjúk, és a szakmai cikkek sem maradhattak el a héten. Nézzük sorban! Heti összefoglaló az ellenfelem.hu-n!

IMG_0866

Hétfőt a Felix Promotion hírével indítottuk. Három címmérkőzéssel kezd Rácz Félix csapata az első őszi gálájukon. Ezen a napon Dublinban megkezdte szereplését a kick-box válogatott a junior Világbajnokságon.


Kedden a junior birkózó Világbajnokság is kezdetét vette Franciaországban. Tizenhét magyar indulóért szoríthattunk. A sorsolások után Dublinban is elkezdődött a versengés a világbajnoki címekért. Az árnyékolás gyakori hibáit jártuk körbe az esti cikkünkben.


kick-box-vb-2016-dublin-lead


Szerdán már az első bronzéremről adhattunk hírt, mely a birkózó Lévai Zoltán nevéhez volt köthető. A kick-box válogatott is szépen haladt előre az aranyérmekig vezető úton. Az első nap eseményeiről cikkeztünk délután. Este Pokorni Ádámmal készített interjúnkat hoztuk. Ádám szeptember 10-én a Mauricio Costa Cardoso ellen lép majd szorítóba!


Csütörtökön már a második birkózó bronzról hoztunk hírt. Lévai Zoltán után Almási Ferenc is a dobogó harmadik fokára állhatott. A kick-box válogatott is menetelt, ekkor már 27 kategóriában volt biztos érmesünk. A Budapest Top Team lengyelországi edzőtáboráról szólt az esti cikkünk. Peszlen Ferenc és csapata igazi nagyágyúkkal edzett egy hétig.


Pénteken nálunk is olvashattátok, hogy Bozai Gyula az Egyesült Államokban lép legközelebb kötelek közé. Egy nehéz napon voltak túl versenyzőink a dublini junior kick-box Világbajnokságon. Ezen a napon ünnepelte 51. születésnapját Lennox Lewis, és ennek okán felelevenítettük egy legendás összecsapását Vitali Klitschko ellen.


Szombaton Galambos Ramóna bronzérmével indítottuk a hétvégét. Bronz után arany, de már a kick-box VB-ről, és számszerint 7. Ez volt a pénteki nap termése Franciaországban. Egy dokumentumfilmmel zártuk a napot, amiben Rose Namajunas, a UFC egyik legtehetségesebb női harcosa kezdi bemutatni pályafutását, és azt, ami a kulisszák mögött zajlik. A rózsa rózsa naplói első részét cikkünkben megtekinthetitek.


Vasárnap a szabadfogásúak újabb érméről írtuk, ami Wittmann Kristóf nevéhez köthető.



Ez volt tehát a Heti összefoglaló, kövessetek minket a következő héten is!

ellenfelem.hu - A harcos közösség