Heti összefoglaló (103.)

Eredményes hetet tudhatunk magunk mögött. Több magyar nyert nemzetközi bajnoki címet a hétvégén, illetve fiatal judokáink is gyűjtögették az Európa-bajnoki érmeket. Nézzük át egyesével, hogy miről is volt szó a héten. Heti összefoglaló az ellenfelem.hu-n!

laszak-zoltan-osszefoglalo

Hétfőn az idei Beach sambo rendezvény összefoglalójával indítottuk a hetet. A sportorvosi vizsgálat fontosságára is igyekeztünk felhívni a figyelmeteket, így az őszi versenyszezon kezdetén. Este már be is számoltunk az első nemzetközi címről a sok közül, ami a héten termett. Etelaky Lajos Münchenben hódította el az Aggrelin MMA szervezet bajnoki címét.


Kedden hírt adtunk róla, hogy Tóth Tamás és Darmos József mérkőzik a hétvégi Felix Promotion gálán a Magyar bajnoki címért. (A gála eredményei a vasárnapi cikkeknél olvasható) A muaythai válogatott új szövetségi kapitányával, Bányász Adriánnal is beszélgettünk. A vele készített interjúnkból kiderül, hogy mik a rövid és a hosszútávú tervei a magyar csapattal.


Szerdán tovább foglalkoztunk a Felix Promotion várpalotai gálájával, amire Pintye Szabolcs és Harcsa Norbert is elszántan készült. Amíg az időjárás engedi, érdemes a szabadban edzeni. Erre kiválóan alkalmas a street workout, aminek a küzdősportban is nagy hasznát tudjuk venni.


toth_vs_bozai


Csütörtökön újabb aranyról olvashattatok. Szőke Alex révén 18 év után nyert magyar kadet versenyzői birkózásban világbajnoki aranyat! Rátértünk a hétvége egyik fő eseményére a Bellator Kickboxing gálájára. Ezen belül Benedek Zsolt ellenfelét, Raymond Danielst elemeztük.


Pénteken egy jótékonysági gálát ajánlottunk figyelmetekben. Szombathelyen 5 nemzet 24 harcosa gyűlt össze szombaton, hogy segítse az Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Alapítványt! A beszámolók alapján telt-házas eseményen remek mérkőzéseket láthatott a közönség! Ugyancsak a Bellatorhoz volt köthető, hogy 2017-től a szervezet égisze alatt harcol majd az általunk is megszólaltatott John Wayne Parr!


Szombaton a főszerep a magyar harcosoké volt a SYMA Csarnokban! A Bellator Kickboxing gáláján és a Magyarország vs. Kína csapatversenyben is hazánk legjobbjai léptek ringbe! Akik épp nem a helyszínen szorítottak a magyar versenyzőknek, azok megtekinthettek este egy remek dokumentumfilmet. Győzelem, vereség, megbocsájtás - minden, ami muaythai!


Vasárnap csupa jó hírt hoztunk. Laszák Zoltán elnyerte a Bellator Kickboxing váltósúlyú világbajnoki övét! Ezzel hosszú idő után újra magyar versenyző ül egy rangos szervezet bajnoki trónján! Ismételten gratulálunk! Zolival a mérkőzés után beszélgettünk. A bajnok gondolatait ITT olvashatjátok!


Benedek Zsoltinak sajnos nem sikerült legyőzni Daniels-t, és Cseh-Lantos Renáta is alul maradt Denise Kielholtz-cal szemben. A Felix Promotion gáláján mindkét magyar, Szellő Imre és Baranyi Richárd is elhódította a WBO bajnoki címét, míg a Magyar bajnoki öv Tóth Tamás derekára került!


A szombathelyi jótékonysági gáláról Peszlen Ferenc, a Budapest Top Team edzője számolt be nekünk:


"Nyugodtan mondhatom hogy az Év gáláján vehettünk részt Szombathelyen! A nézők semmihez nem fogható hangulatot teremtettek a csarnokban, a szervezők pedig Magyarországon nem látott módon szolgálták ki a közönséget és a bunyósokat egyaránt! Felemás érzelmekkel hagyhattuk hátunk mögött Szombathelyt, Tápai Ákos BTT győzelemmel abszolválta mérkőzést. Ifjú tehetségünk, Kreisch András Sub vereséget szenvedett Schneider Jánostól. Guzsván Péter pedig sajnálatos módon óriási csatában a 3. Menetben szintén Sub vereséget szenvedett osztrák ellenfelétől. Külön köszönetet szeretnék mondani Kókai-Nagy Gábor vezetőbírónak, aki kiváló szemmel óvta a versenyzőket az egész gálán! A konzekvenciát levontuk, és a teremben folytatódik a munka. Aki ma nem volt kint a gálán, az hatalmas élményről maradt le! És feltétlen látogasson ki Vulcano stáb következő rendezvényére. Köszönetet szeretnék mondani a BTT harcosainak, a szervezőknek és gratulálunk ellenfeleinknek is az óriási meccsekért"


Görbics Gábor Kaposvár első Fightland gálájának főmérkőzésén legyőzte Birics Tamást, ezúttal muaythai szabályrendszerben! A kapos.hu mérkőzésről készített videóját itt tekinthetitek meg:


[evp_embed_video url="http://kapos.hu/static/videotar/0000013517.m4v"]



Ez volt tehát a Heti összefoglaló, kövessetek minket a következő héten is!

ellenfelem.hu - A harcos közösség