Ifj. Lévai László - Megújult erővel előre

Ifj. Lévai László oldalunk indulása óta rendszeres "vendégünk". El telt egy kis idő, mióta legutoljára szerepelt nálunk, így elérkezettnek láttuk az időt, hogy ismét beszélgessünk Lacival.

levai-vs-baros

Laci mindennapjai a sport és a mozgás köré épülnek fel. Amellett, hogy személyi edzőként dolgozik, edzéseket tart, és építi versenyzői karrierjét. A nyár ugyan "uborkaszezon" a küzdősportban, de Laci nem lazsált az elmúlt pár hónapban. Edzőtáborozott és két mérkőzést is beiktatott a programjába. Főként ezekről kérdeztük őt.


ellenfelem.hu:- Rég volt alkalmunk írni rólad, mesélj kicsit az elmúlt időszakról! Hogy telik az élet a csapatodnál, az A-Klub-ban?


Ifj: Lévai László: - Az elmúlt időszakot harcművészet szempontjából a csapatomba fektettem. Sajnos, azt a helyet, ahol edzettünk öt éven keresztül, hirtelen lebontották, átépítették, és kicsit kényelmetlen témába ütköztem. Így fél évig a déli pályaudvar közelében tartottam az edzéseket, ahol sajnos nem jöttek be a számítások. Pár hónapja pedig jött egy nagyszerű lehetőség, amivel éltem is, így a Budafoki Küzdősport Centrumba költöztünk, ahol kiváló fogadtatás, és együttműködés alakult a tulajdonosokkal, akik nem mellesleg Judo harcművész kollégák. Azt gondolom, hogy ez az együttműködés még fokozódni fog. A létszám pedig kezd vissza állni a régi kerékvágásba, ami szintén pozitívum. Ez idő alatt persze a versenyzés sem maradt háttérben, amin elindultunk, dobogós helyezésekkel, magyar bajnoki arannyal tértek haza a mieink. A gyerek szakosztályról szintén elmondhatom ezt, nagyszerű eredményeket hoznak haza a versenyekről, ők Budaörsön pallérozódnak.


e: - A hagyományos ZBK Nyári táborban 3. dant szereztél. Hogy épült fel a danvizsga?


L.L.: - Igen, megszereztem a 3. dan fokozatot. Nem akarok elfogult lenni, de azt hiszem kevés helyen csinálnak egy hetes övvizsgákat, számomra ez felemelő érzés. Ez az egy hét borzalmasan kemény fizikai állapotot igényelt, és a szakmai tudásra is sok időt fektettek a vizsgáztatók. Szót kell ejtenem arról, hogy minden reggel Durkó Zoli Mester vitt minket hegyi futásra, nem volt kevés a táv, mind e mellett néha megálltunk ütőpárnázni is… A 3. dan lényegében két nagy dologban különbözik az előző vizsgától. Csütörtökön délelőtt került sor (miután hajnalban 14 km-es foglalkoztatás, reggeli hegyi futás, és összeverés után) az 5x5 perc küzdelemre. Ez lényegében abból áll, hogy egy perc ütés- rúgás, dobás küzdelem, földharc küzdelem, kés küzdelem, két ütőpárnára való folyamatos munka. Ez egy kör és ezt ötször kell megcsinálni. Ráadás még, hogy minden percben friss ember jön és küzd ellened, akik tényleg beleadnak mindent abba az egy percbe. A harmadik menetnél már csak a testem mozgott, az agyam teljesen kikapcsolt és szívből küzdöttem. Ez a része a vizsgának például egyedülálló szint a világon, ezt bátran állítom. Ez csütörtökön volt, itt jött nálam egy holtpont, amit át kellett lépnem, hogy végig tudjam csinálni, annyira ki voltam merülve. A másik pedig, az a különböző fegyverek, különböző fegyveres támadás elleni védekezése. Itt alaposabban kell ismerni minden fegyvernek a funkcióját, lehetőségeit. Az egész hét alatt, ami még számomra nagyon emlékezetes volt, a 10 ember elleni önvédelem, majd bekötött szemmel érzékelni a támadók szándékát, és arra reagálni. Marco Reichici 3. danos Mester Ausztráliából eljött, és tartott nekünk nagyon kemény zenés edzést. Az egész hetes vizsgáztatás végén, szombaton pedig sor került a 40 menet bunyóra, amit aztán tényleg már rutinból csináltunk meg, amit követett a záró feladat, a betontörés.


A vizsgára külön nagy erőt és motivációt adott nekünk, hogy jelen volt a stílusalapító nagymesterünk, Soke Dr. Harnos Imre Hanshi, és végignézte az egész hetes teljesítményünk.


Levai1


e: - A nyári tábort követően nem sokkal ringbe is léptél Baros Tamás ellen, és be is húztad a győzelmet. Hosszabb kihagyás után milyen volt újra a ringben?


L.L.: - Jól éreztem magam a ringben, bár a videók visszanézésében, rengeteg javítani valót látok, ami lehet, hogy kicsit a kihagyásnak is köszönhető, de mindenképp jobb teljesítményre törekszem ezentúl. A felépített taktika végül is sikerült, egy veszélyes ellenfél ellen küzdöttem.


e: - A ring után a ketrecbe is visszatértél. Második MMA mérkőzésedet győzelemmel fejezted fel. Milyen volt a számodra kicsit szokatlan környezetben és szabályrendszerben újra harcolni?


L.L.: - Az első MMA mérkőzést elkapkodtuk, ez tény. Jó pár év eltelt, azóta sokat erősödtem, változott a fizikumom is, ami éppen akkor azzal a rutinos ellenfél ellen nem volt használható. Technikailag is rengeteg fejlődésen mentem keresztül, és úgy gondoltam, hogy ha már az MMA a „csúcs”, akkor megtisztelem ezt az egészet úgy, hogy rendesen felkészülök mindenből. Most úgy érzem, hogy el lehet kezdeni ebben a rendszerben dolgozni. Az elmúlt években sokat dolgoztam, hogy megszerezhessem a 3.Dan fokozatot, így kellő képen érzem azt, hogy a szakmai tudásom is gyarapodott. Más érzés úgy dolgozni, hogy tudom, hogy mellettem van egy nagyon jó „szakmai stáb” és úgy belépni a küzdőtérre, hogy a cél az legyen, hogy meg tudjam csinálni azt, amit gyakoroltunk. Van koncepció.


e: - Mozgalmasan telt a nyarad, rövid idő alatt két mérkőzést is bevállaltál. Két győzelemmel zárva. Folytatod ezt a tempót ősszel is?


L.L.: - Igen, jelenleg a fő cél az, hogy a HMMAF amatőr fordulóit megnyerve kvalifikáljam magam az Európa Bajnokságra, ami ha jól tudom novemberben várható. Ezen kívül persze más lehetőségek is érdekelnek, ha nem ütköznek az elsővel.


e: - Köszönjük, és sok sikert kívánunk akkor a terveid megvalósításához!