Kadet birkózó VB - 18 év után újra kötöttfogású arany

Fantasztikus győzelem Szőke Alextől! Ő lett ugyanis a kötöttfogás 85 kilogrammos újdonsült kadet világbajnoka!

szoke_alex_kadet_vb


Az ESMTK kiválósága, Szőke Alex remek formában birkózott Grúziában: fehérorosz (6-2), grúz (5-1), finn (3-0) és iráni (1-0) ellenfeleit sorra győzte le a döntőbe vezető úton, ahol az idei Eb-ezüstérmes osztrák Markus Ragginger várt rá.


Alex több alkalommal is megküzdött már az osztrákkal, remekül fel volt készülve belőle, ennek meg is lett az eredménye, hiszen egy intéssel és kiléptetéssel 2-0-s előnyre tett szert. A mérkőzés hajrájában szépen védekezte le Ragginger próbálkozásait, végül egyszer azonban megintették, de így is 2-1-re megnyerte a kadet világbajnoki címet!


Szőke ezzel Magyarországnak kötöttfogású birkózásban 18 év után szerzett ismét világbajnoki aranyérmet ebben a korosztályban, hiszen legutóbb, 1998-ban Kiss Balázs állhatott fel a dobogó tetejére.


A nap további két magyarja, a 69 kilogrammos Lévai Tamás és a 76 kilogrammos Takács István a délelőtt program folyamán esett ki a versenyből, miután Lévait a nyolcaddöntőben a török, Takácsot pedig a negyeddöntőben a kazah múlta felül. A folytatásban azonban egyikük legyőzője sem jutott a fináléba, Lévai kilencedik, Takács a hetedik lett Tbilisziben.


Ma a kötöttfogásúaktól a női birkózók veszik át a staféta botot Grúzia fővárosában, hiszen két napon keresztül ők küzdhetnek tíz súlycsoport világbajnoki címeiért.


A mieink az első női versenynapon négy súlycsoportban lesznek érdekeltek, de négy olyan versenyzővel, akik korábban már állhattak világverseny dobogóján.


A 43 kilogrammosoknál az Eb-bronzérmes Molnár Nikoletta egyiptomi ellen fog selejtezni, míg a 49 kilóban az Eb-ezüst- és bronzérmes Szekér Szimonetta a mexikói elleni selejtezővel kezdi meg a napot. A nyolcaddöntők során két olyan birkózónk csatlakozik be a versenybe, akik a svédországi Európa-bajnokságon döntőt birkózhattak. Az ezüstérmes Szél Anna az 56 kilóban indiaival, míg az aranyérmes Elekes Emese a 65 kilóban olasszal (épp ezt az olaszt verte az Eb-döntőben) küzdhet meg a nyolcba kerülésért.


A mérkőzések, akárcsak az elmúlt két napban, így ezúttal is közép-európai idő szerint reggel 8 órakor kezdődnek majd meg Tbilisziben.


/A birkozoszov.hu cikke módosítva/