Kemény csaták Várpalotán

A Felix Promotion szeptember 17-én, Várpalotán, a Thury-vár udvarán rendezi következő élő televíziós bokszgáláját, amely igazán gazdag programmal várja a sportbarátokat.

Felix_promotion_varpalota_20160917


Az eseményen két WBO (Bokszvilágszervezet) címmérkőzés kerül bemutatásra, melyek során Szellő Imre (13 győzelem, 0 vereség) a cirkálósúlyú interkontinentális övért, míg a félnehézsúlyú Baranyi Richárd (16 győzelem, 1 vereség) a szervezet európai elsőségéért lép ring kötelek közé – külföldi riválisokkal szemben.


Ugyanakkor a felvezető mérkőzések is parádés párharcokat hozhatnak, hiszen megrendezésre kerül a tavasszal sérülés miatt törölt Berki FerencKispál Zoltán, veretlen nagyváltósúlyúak összecsapása, valamint az elsőre döntetlenre végződött Kis MátéEgedi Renátó nagyközépsúlyú visszavágó is. Mindkét küzdelem valódi presztízscsatának ígérkezik, ahol a későbbi győztesek előtt megnyílhatnak a „kapuk” a jelentősebb mérkőzések felé.


Az új generáció képviseletében több veretlen ökölvívó is szerepet kaphat a Felix Promotion első őszi gáláján, mint például a Big Boxingos, korábbi felnőtt amatőr OB-győztes nyíregyházi Szilvai László (4 győzelem, 0 vereség), illetve a helyi illetőségű Urák Balázs (2 győzelem, 0 vereség) is.


Az M4 által élőben közvetítésre kerülő rendezvényen kötelek közé lép még Pintye Szabolcs, Harcsa Norbert, Kovács Zoltán, Darmos József és Tóth Tamás is.


A belépőjegyek vásárlásával kapcsolatos részletek a felixpromotion.com oldalon találhatóak.


/forrás: Felix Promotion International/