Jöhetnek a nagyok! - Pupp Réka felnőttek közt folytatja

A cselgáncsozó Pupp Réka Európa-bajnoki bronzéremmel búcsúzott a junior korosztálytól, és a folytatásban elsősorban a felnőttversenyekre koncentrál. A Mol Új Európa Alapítvány által támogatott paksi versenyző novemberben azért még részt vesz az U23-as kontinensviadalon is.

[caption id="attachment_14731" align="aligncenter" width="504"]puppreka_ fotó: EJU[/caption]

A spanyolországi Malagában rendezték meg a junior cselgáncs Európa-bajnokságot, amely az idén a korosztály fő versenyének számított. A paksi Atomerőmű SE versenyzője, Pupp Réka a 44 kg-os súlycsoport címvédőjeként érkezett meg Andalúziába, és ezúttal bronzérmet akasztottak a nyakába.


„Szoros mérkőzéssel indult a verseny, hiszen csak aranyponttal tudtam győzni a nyitányon – eleveníti fel a malagai emlékeit a húszéves paksi cselgáncsozó. – Utána a vártnál simább küzdelem következett, majd az elődöntőben alulmaradtam. Egy jukó volt csak a különbség, és az igazsághoz hozzátartozik, hogy a bírók kicsit védték is ukrán ellenfelemet. A bronzéremért hazai versenyzőt kellett legyőznöm, földharc után gyorsan ki tudtam szedni a kezét, így meglett a harmadik hely. Címvédőként az újabb győzelem volt a célom, de egyáltalán nem vagyok csalódott amiatt, hogy bronzérmes lettem, a harmadik helynek is nagyon tudtam örülni.”


Rékának ez a verseny jelentette a búcsút a junior korosztálytól. A következő feladat, hogy beleerősödjön a felnőttmezőnybe, így minél több versenyen szeretne indulni, amihez nagy segítséget nyújt a Mol Új Európa Alapítvány támogatása.


puppreka


„Úgy érzem, szépen búcsúztam a junioroktól a bronzéremmel, és korábban is kiemelkedő eredményeket értem el. Jó érzésekkel gondolok vissza erre az időszakra, de tovább kell lépnem. Az U23-as Európa-bajnokságon elindulok az idén, amellett a felnőttversenyekre koncentrálok. Rutint kell még szereznem, és a pörgősebb tempót is fel kell vennem, de úgy érzem, technikailag már a megfelelő szinten állok. Átéltem már hasonlót, amikor az ifjúságiak közül léptem fel a juniorokhoz, de a mostani talán még nagyobb feladat lesz. Bízom benne, hogy ez is jól sikerül, és hasonlóan jó eredményeket érek el a felnőttek között is.”


Réka a kezdetek óta az Atomerőmű SE versenyzője, Pakson Hangyási László és Braun Ákos irányításával készül. Mint mondja, a lehető legjobb helyen van a kiteljesedéshez.

„Nagyon szeretek Pakson élni, imádom a kisvárost és a helyi cselgáncséletet is. Összeszokott közösség a miénk, ahová öröm tartozni, sokan azért is jöttek ide más településekről, mert látják, milyen szakmai munka folyik nálunk. Az edzők felkészültek, és mindent megtesznek a fejlődésünkért.”

A húszéves versenyző a tanulmányait sem hanyagolja el: egyetemre jár, igaz, az élsport mellett a nappali tagozat szóba sem jöhetett.

„Pécsett tanulok testnevelőnek, a levelező szakon havonta egy hetet kell ott töltenem, s ez megoldható az edzések mellett. Össze tudom egyeztetni a kettőt, mindegyiket nagyon fontosnak tartom. Később el tudom magamat képzelni edzőként vagy testnevelőként is, de elsősorban kicsikkel szeretnék foglalkozni, mert velük találom meg igazán a közös hangot.”


/Teljes cikk: www.utanpotlassport.hu/