K-1 WGP Euro Belgrád - eredmények

Ahogy korábban arról hírt adtunk, Októberben a K-1 visszatért Európába, ahol annak idején naggyá vált és ahonnan legnagyobb bajnokai is kikerültek. A helyszín ezúttal Belgrád volt, ahova a K-1 egy -95kg-os tornával készült!

K-1 Euro WGP


Amíg Japánban kisebb súlycsoportokban rendszeresen a legjobb gálákat láthatjuk az egykori legnagyobb szervezettől, addig Japánon kívül eléggé csendben vannak. Az Open World Amatőr bajnokságoktól eltekintve, mondhatni nem sok vizet zavarnak. Egy időben Kínával is komolyabban számoltak, azonban pár show után mintha alábbhagyott volna a kezdeti hév.


Mindenesetre a világ kickbox rajongóinak számára a név még mindig patinásan cseng és egész biztosan sokaknak okozott örömet ez a gála. A K-1 egyébként Európában is hasonlóan tervezi működését, mint Japánban. Annyi lesz a különbség, hogy míg hazai terepen - érthető okokból - a kisebb súlycsoportokra fókuszálnak, Európában a nehezebb kategóriákra helyezik majd a hangsúlyt.


Az egész meginduló "hadjárat" nyitánya volt ez az október 27.-ei, szerbiai show, ahol a -95kg-os kategória került terítékre. Az este során a rajongók egy 8 fős tornát láthattak , mellyel a szervezet mondhatni visszatért a gyökereihez, a kezdetekhez.


Az idén a K-1 még két gála bejelentését tervezi, ahol a -75kg és -85kg lesz terítéken! Reméljük, sőt, szinte egészen biztosak vagyunk, hogy magyar nevek is feltűnnek majd a gálákon, ill. a szervezet soraiban!


Az est győztese a rendkívül izgalmas Roman Kryklia volt, aki három meccsből három kiütést hozott. Izgalmas stílus és gyönyörű, brutális térdesek jellemzik az Akhmat Fight Club 2 méteres, 100 kilós harcosát! A következő, Bosznia-Hercegovinába tervezett -85kg-os torna szereplőiről annyit már bizonyosan tudni, hogy Igor Emkic (Bosznia-Hercegovina), Giuseppe De Domenico (Olaszország), Agron Preteni (Horvátország) ott lesznek, de a K-1 folyamatosan szivárogtatja a neveket.


[evp_embed_video url="https://pbs.twimg.com/tweet_video/CvzmHszWgAE39um.mp4"]

A gála eredményei:

  • Döntő: Roman Kryklia második menetes KO győzelmet aratott Fabio Kwasi felett

  • Elődöntő: Fabio Kwasi pontozással legyőzte Rade Opačić-ot

  • Elődöntő: Roman Kryklia harmadik menetes KO győzelmet aratott Atha Kasapis felett

  • Negyeddöntő: Rade Opačić pontozással legyőzte Emmanuel Payet-et

  • Negyeddöntő: Fabio Kwasi pontozással legyőzte Mladen Kujundžić-ot

  • Negyeddöntő: Atha Kasapis TKO győzelmet aratott Aundre Groce felett a harmadik menetben

  • Negyeddöntő: Roman Kryklia első menetes KO győzelmet aratott Bahrudin Mahmić felett


Tartalék meccs:

  • Vasil Ducar pontozással legyőzte Panagiotis Theodosiadis-t

  • Marina Spasić pontozással legyőzte Merima Bašić-ot

  • Sayfullah Hambahadov pontozással legyőzte Marko Adamović-ot

Related Posts:

  • Conor McGregor vs. Floyd Mayweather augusztusbanHónapok óta lóg a levegőben, és most végre megszületett a várva várt bejelentés. Létrejön a Conor McGregor vs. Floyd Mayweather összecsapás!Conor McGregor - Floyd Mayweather után- az utóbbi évek egyik legmegosztóbb sport-szem… Tovább
  • Pénteken rajtol az ökölvívó Európa-bajnokságPénteken kezdődik az ukrajnai Harkivban a férfi elit ökölvívó Európa-bajnokság. Az Eb helyszíne a 3000 nézőt befogadó Lokomotív Sport palota lesz, ahol 2010-ben az Európa Kupát rendezték meg.[caption id="attachment_13879" ali… Tovább
  • Heti összefoglaló (140.)Izgalmakban ezen a héten sem volt hiány. Külföldi sikerek, hazai események és programajánló! Röviden néhány kiragadott téma az elmúlt hét napból. Nézzük őket sorban! Heti összefoglaló az ellenfelem.hu-n!Hétfőn ugyan még ünnep… Tovább
  • Habash Antoine Monte Carloban lép kötelek közé!Habash Antoine többszörös Világ, Európa és Magyar Bajnok Thai Box versenyzőnk június 30-án Monacoban lép kötelek közé a WAKO Pro Világbajnoki övéért!Habash Antoine Június 30-án, pénteken a Stade Louis II sportkomplexum részét… Tovább
  • Tokió 2020 - Változások az ökölvívásbanA Nemzetközi Olimpiai Bizottság meghatározta a 2020-as tokiói olimpiai programot.A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) Végrehajtó Bizottsági ülésén fontos döntések születtek az elmúlt napokban, többek között a 2020. évi olimp… Tovább