Kickbox EB szerda - Küzdelem az érmekért

Kickbox EB 2016! Mariborban vegyesre sikerült a kezdés! Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen jó pár magyar versenyzőnek szoríthatunk még!

Kickbox EB 2016 Maribor
A keddi napon elkezdődött a nagy menetelés a Kickbox EB-n. Magyar szempontból ez a menetelés egyelőre „vesszőfutást” jelent, mert ez a kedd nem a mi napunk volt. Változó körülmények között, de hat versenyzőnk esett ki, csak Géczei Róbert nyert és jutott tovább.



Mi is történt kedden?

Látványos megnyitó ünnepséggel kezdődött a program. A rendezés idáig teljesen profi, a szlovénok mindent bevetettek. A sokszoros taekwondo és kick-box világbajnok Tomaz Barada vezette szervező bizottság mindent megtett a látványos lebonyolítás érdekében, és idáig ez működik is.


A megnyitó után kezdődtek a Kickbo EB küzdelmei. A megfiatalított, átalakított light-contact válogatott  három fiatal versenyzője sajnos a papírformának megfelelően veszített. Olasz Attila így jellemezte teljesítményüket:


Szakál Diána helytállt mérkőzésén a rutinos lengyel Jarzmik ellen, aki junior Világ- és Európa-bajnokként érkezett ide. A lengyel gyorsabb volt és jobban érezte a távolságot, s nagy előnnyel nyert.


Jánosi Máté tavaly szoros mérkőzést vívott a német Colin ellen - aki amúgy taekwondo világbajnok is - , de most sokkal erősebb volt fizikálisan a német, mint tavaly s Mátét nagyon eltalálta testen. Miután nem jött rendbe utána, feladtuk a mérkőzést.


Erdei Brúnó orosz ellenfelét verhetőnek tartottuk, de kondícióbeli problémák miatt nem tudtuk felvenni a küzdelmet. Erősnek erős volt az orosz, de nem volt technikás. Brúnónál az a kondíció hiányzott, ami egy sok mozgásos, „kipontozós” harcmodorhoz szükséges lett volna.


A Kickbo EB-n szerdán Dohányos András vív majd először, egy verhető osztrák versenyzővel. Ha nyer, akkor még holnap az orosz világbajnok következhet. Busa Gabriella egy némettel, Busa Andrea egy liechstensteini-vel, Zsarkó Peti egy törökkel vív. Mind a hárman már éremért, a legjobb négy közé jutásért küzdenek majd. Csakúgy, mint Veres Roland török, Gács Kristóf ukrán versenyző ellenében."


A ringeseink sem voltak kedden a toppon. Katona Attila szövetségi kapitány így elemezte teljesítményüket:


„Nagyon erős és kiegyensúlyozott a mezőny, amelyben felkészültek a versenyzők. Az is mutatja, hogy K.O.-s győzelem csak elvétve fordult elő, s pontozásos győzelmek születtek.


Bordás Annamária sérülten érkezett ki, már a magyar bajnoki döntőt is úgy vívta, a lábát szinte nem is tudta használni. Az egy fejjel magasabb cseh ellenfelét így csak kézzel próbálta megoldani, de nem tudta. Ha rúgott, lehetett látni a fájdalmat, jogosan úszott el ez a mérkőzés.


Elszaszer Dávid egy szenzációs mérkőzést vívott a belorusz Shauneka ellen. Mérkőzése olyan pergős, fordulatos volt, hogy a magyar szurkolók szinte az infarktus közelébe kerültek. Az első két menet végén még vezettünk 2:1-re. A harmadik menetet is tartotta ebben az arányban-egészen az utolsó négy (!) másodpercig. Egyszer csak döntetlen lett, de ahogy vége lett a mérkőzésnek 2:1 lett az ellenfélnek. Nem csak a magyarok és a nézők néztek döbbenten, hanem a semleges bírók is.


Lehetett volna ugyan óvni, de bírói ítéletet megváltoztatni nem lehet, pedig az egyik bírónál irreálisan magas arányt mutatott a belorusz javára az eredmény. Sajnáltam nagyon, mert ilyen jó formában mostanában nem is láttam Dávidot. Nehézsúlyú versenyzőink közül Dropán Attilának egy két méteres, hatalmas lengyel ellenfél jutott, akitől féltettük is. Ennek ellenére, bár kikapott, de – bár itt is hullámzott teljesítménye – helytállt. A másik egy nagyon erős, kötött küzdelmet folytatott és megérdemelten nyert.


Breszkó Bence ellenfele egy Schwarzeneggert idéző felépítésű montenegrói volt. Nagyon „lightosan” kezdtek, majd a második menetben keményebbre váltottak. Az ellenfél, aki magasabb és képzettebb  volt, néhány térdrúgást is bevitt. A harmadik menetben hátsó egyenesekkel Breszkó állba verte az ellenfelet, s közönségmeccs lett a mérkőzésből. Pár ponttal ugyan, de vereséget szenvedtünk.


Géczei Robi profi módon oldotta meg a mérkőzést egy nagyon jó és technikás koszovói ellen. Az első menetben még fej-fej mellett haladtak. A második menetben növelte Géczei előnyét, s a harmadik menetben minden bírónál fölényesen, több, mint tíz ponttal vezetett. Szerdán Géczei Róbert és Szőke László már a legjobb négy közé jutásért vív majd a Kickbox EB-n, míg Rákóczi Renáta a nyolc közé szeretne kerülni.”


A mai nap közvetítése:


https://youtu.be/T7N1oIq9H6A
Eredmények:

LIGHT-CONTACT SZABÁLYRENDSZER (a győzteseket * jelezzük)

79 kg. Jánosi Máté – *Adolfs Colin (Németország) a 8 közé jutásért
84 kg. Erdei Brúnó – *Alekszander Gluskov (Oroszország) a 8 közé jutásért
60 kg. Szakál Diána – *Paulina Jarzmik (Lengyelország) a 8 közé jutásért



K-1 SZABÁLYRENDSZER

63,5 kg. *Géczei Róbert - Menxhiqi Ilir (Koszovó) a 8 közé jutásért
71 kg. Elszaszer Dávid – *Alekszej Shauneka (Fehéroroszország)  a 16 közé jutásért
+ 91 kg. Breskó Bence – *Miroslav Vujovics (Montenegro) a 8 közé jutásért



LOW-KICK SZABÁLYRENDSZER

+91 kg. Dropán Attila – *Tomasz Klimiuk (Lengyelország) a 8 közé jutásért
56 kg. Bordás Annamária – *Nikol Gruberova (Csehország) a 8 közé jutásért



A szerdai versenynap programja:

LIGHT-CONTACT   SZABÁLYRENDSZER

57 kg. Veres Roland – Cebrail Gencoglu (Törökország) a 4 közé jutásért
74 kg. Zsarkó Dániel Péter – Ali Osman Atasoy (Törökország) a 4 közé jutásért
89 kg. Gács Kristóf – Artyem Bjelov (Ukrajna) a 4 közé jutásért
94 kg. Dohányos András – Marko Lovrics (Ausztria) a 8 közé jutásért
55 kg. Busa Gabriella – Nadine Kuerten (Németország) a 4 közé jutásért
65 kg. Busa Andrea – Rossana Murgida (Liechstenstein) a 4 közé jutásért



K-1 SZABÁLYRENDSZER

63,5 kg. Géczei Róbert – Ofran Sananadze (Ukrajna) a 4 közé jutásért
60 kg. Rákóczi Renáta – Lucia Smarova (Szlovákia) a 8 közé jutásért



LOW-KICK SZABÁLYRENDSZER

54 kg. Szőke László – Demaj Wilson (Horvátország) a 4 közé jutásért


Save

Save