Hegyvidék Kempo Kupa Budapesten

2016. december 10-én rendezik meg először a Hegyvidék Kempo Kupát Budapesten.

[caption id="attachment_12188" align="aligncenter" width="504"]kempo_eb fotó: Magyar Kempo Szövetség[/caption]

A XII. kerületi Városmajor utcában tartandó versenyen két technikai kategóriában (formagyakorlat, gyo), valamint négy küzdelmi szabályrendszerben (semi kempo, submission, kempo kumite, full kempo) indulhatnak a harcművészek.


Az I. Hegyvidék Kempo Kupa hagyományteremtő célzattal jön létre, hiszen így nem csupán a XII. kerület, de Budapest is bekerül a Magyar Kempo Szövetség versenynaptárába, mint helyszín. A fővárosi rendezvények eddig a nemzetközi tornákra fókuszáltak: 2014-ben világ-, 2015-ben Európa-bajnokságnak volt házigazdája a főváros.


A hegyvidéki viadalnak díszvendége lesz shihan Amatto Zaharia (7. dan), a Nemzetközi Kempo Szövetség elnöke, fővédnökként pedig dr. Váczi János hegyvidéki alpolgármester segíti a rendezést.


A hivatalos versenykiírás ITT érhető el, INNEN pedig a nevezési lap is letölthető. 


/A Magyar Kempo Szövetség sajtóközleménye/